Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.

Irományszámok - 1922-91. Törvényjavaslat a mérnöki rendtartásról

Î46 91. szám. meg kell állapítanunk ízt, hogy a főiskolát végzett mérnök az ország közgazdasági életében való rendeltetés és hivatotlság szempontjából más anyag, mint az ipariskolát végzettek. Ezt az igazságot nem dönti meg az a kétségtelen lehetőség, hogy egyes ipariskolások, intenzív munka és továbbképzés útján, gyakorlatilag a magasabb mérnöki munkakörben is jól beváltak, sőt telán jobban rnint egyes főiskolát végzett, de kevésbé tehetséges mérnökök. Ha ez egyes esetekben valóban így volna is, akkor is ezek oly kivételek és határesetek, amelyek az általános érvényű szabályt meg nem dönthetik, s amelyek a kérdés törvényes rendezésénél legföljebb méltányos kivételes intézkedéseket igényelhetnek, nem pedig azr, hogy az egész rendezkedés e kivételek után igazodjék. Ily méltányos kivételes intézkedésekről pedig a törvény 70. §-a a legmesszebbmenőleg gondoskodik, még pedig az úgynevezett gyakorlati mérnökök' ama csoportjával szemben is, amelyiknek egyénei még ipariskolát sem végeztek. Pedig, ha ezt az utóbbi csoportot vesszük szemügyre, itt jóformán teljességgel nélkülözzük a komoly összehasonlítás alapjául szolgáló vezérfonalat, mert e csoport egyéneinél bizonyos rendszeres, egyöntetű előképzettségről beszélni sem lehet, ellenben az életben nem ritkán találkozunk akárhány magát mérnöknek, vagy építésznek nevező oly egyénnel, akinek összes előtanulmánya abból áll, hogy néhány évig mérnök mellett mint jobbfajta napszámos (figurális), vagy építész mellett mint másoló, esetleg mint rajzoló elsajátította a közvetlen mérés vagy az épülettervezés egyes gyakorlati fogásait s aztán, a nélkül, hogy a szakma egészéről tiszta fogalma lenne,, megtanulta még azt is, hogy ma a mérnöki vagy az építészi címet a megtorlás minden veszélye nélkül fölveheti, s ez alapon még akkor is, ha esetleg erkölcsi érzéke mélyen alatta áll annak a színvonalnak, amelyet a mérnöki gyakorlat folytatóitól a közönség és közérdek joggal elvárhat, zavartalanul folytat mérnöki gyakorlatot a közönség anyagi érdekeinek s a közérdeknek nem kis kárára. A törvényjavaslat 70. §-a azonban még az e csoportból netán kivételesen kiemelkedő valódi értékek számára is nyitva tartja a mérnöki sóiba való fölemelkedés lehetőségét, és pedig gondoskodott erről már a törvényjavaslat eredeti szövegezésében is, s még fokozottabb mértékben gondoskodott a 70. §-nak a bizottságok által javasolt, — sa jelen alkalommal is előterjesztett szövegezésében. (L. a 70. §.'részletes indokolását is.) Az eddig előadottak minden tárgyilagos gondolkozót meggyőzhettek arról, hogy a főiskolai képzettségű mérnök, csakugyan más anyag, és pedig a közgazdasági élet magasabb feladatai szempontjából értékesebb anyag mint azok, akik a mérnöki címet ily képzettség nélkül önkényesen fövették. Mi következik ebből? A modern mérnöki alkotások nagyszerűségének, merészségükben is megbízható voltuknak egyik titka és főtényezöje, hogy az alkalmazandó anyagok minőségét a tudományos vizsgálódás legfinomabb és elmésebb eszközeivel gondosan megállapítják és minden anyagot a maga helyén alkalmaznak. Ha közönséges téglái alkalmaznának a súlyos hídszerkezetek talpkövei helyett, ha fatengelyen próbálnak járatni erősen igénybe vett gépek lendítő kerekét, nemde balsikerek vagy legalább is haszontalan anyagpocsékolás származna belőle, pedig a tégla és a fa a maga helyén szintén kitűnő értékes anyagok. Közgazdasági életünkben is más a rendeltetése annak a csoportnak, amelybőla vezérkar embereinek kell kinőniök, — s megint más a rendeltetése az ipar részletmunkásainak. Más rendeltetéshez más-más anyagra van szükség, s elhibázott dolog, ha ezt a kétféle anyagot engedjük úgy összekeveredni, hogy a közgazdasági élet nem tudja a kellő pillanatban az igazi helyre a maga igazi emberét kiválasztani és odaállítani.