Nemzetgyűlési irományok, 1922. II. kötet • 38-81. sz.
Irományszámok - 1922-39. Törvényjavaslat nemzeti nagy közgyűjteményeink önkormányzatáról és személyzetük minősítéséről
1 89. szám. 11 zati elv alapjára helyeztem tehát törvényjavaslatomat, mely az intézeteket a felállítandó Könyvtári, Levéltári és Múzeumi Tanács fennhatósága alatt egy áz államtól különálló jogi személyiségben foglalja össze s az így létesülő egységes szervezetnek szakügyekben megfelelő autonómiát biztosít. Nagy nemzeti kulturális intézményeink javasolt új szervezete sok tekintetben hasonlít egyetemeink autonómiájához, mely rendszer tudományos intézetek igazgatására tapasztalás szerint sokkal alkalmasabb, mint a tisztán bürokratikus, miniszteriális adminisztráció s ezen felül kellő védelmet nyújt főleg az ellen, hogy politikai befolyás vQ>gy protekció férkőzzék hozzá a tisztán tudományos szempontok szerint összeválogatandó személyzet kinevezéséhez. Általában az államosítás és a vele járó bürokratikus adminisztráció az utolsó félszázadban minálunk határozottan túltengett az önkormányzati eszme rovására, ami az egyéni kezdeméoyezésre az egész vonalon bénítólag hatott és különösen a finomabb kezelést igénylő szellemi és közművelődési ügyeknél kétszeresen károsnak bizonyult. Törvénnyel természetesen csak önkormányzati szervezetet lehet létesíteni, az önkormányzati szellemet azoknak a férfiaknak kell maglikkal hozniok, akikből az új intézményt vezetni hivatott kollégium alakul. És az önkormányzati élethez szükséges erkölcsi és szellemi képességeket kiknél tételezhetjük fel inkább, mint azoknál, akiket méltóknak találtunk arra, hogy nagy közgyűjteményeink élére állítsuk és azoknál a professoroknál, akik az egyetemi autonómia keretében már egyébként is bele vannak gyakorolva az ügyeknek önkormányzati intézésébe. Bizton remélhető, hogy a közgyűjteményeink autonómiájának megalapozására hivatott szakemberek és műértő mecénások nemcsak önkormányzati képességt hoznak majd az új szervezetbe, hanem a törvény által létesített tág keretbe nagy szaktudást, kiváló műízlést, eszméket és koncepciókat visznek be s a gyűjtemények igaz szeretetét. Művelődési politikánk égető feladata lenne továbbá a Nemzeti Múzeum természettudományi és néprajzi gyűjteményeinek, meg régiségtárának önállósítása s az így létesülő külön múzeumok számára egy-egy külön palota emelése. Ez a megoldás azzal az előnnyel is járna, hogy az egészen más gondolatkörbe tartozó természettudományi rósz a többi gyűjteménytől elválna s így a jövőben egészen heterogén anyag és szakszemélyzet nem állna egységes közvetlen igazgatás alatt. A jelzett megoldás esetén Pollák szép múzeum-körúti palotája kizárólag nemzeti könyvtár céljaira szolgálhatna. De állami pénzügyeink mai helyzete és az építkezés drágasága következtében erre egyelőre nem gondolhatunk. Már az is igen örvendetes, hogy az Országos Levéltárnak a háború következtében befejezetlenül maradt palotáját ez év őszén végre használatba vehetjük. E részben megnyugtatásunkra szolgálhat, hogy a világháború következtében külföldön sincsenek sokkal kedvezőbb viszonyok. Amint a porosz kultuszminiszternek a berlini múzeumok külső alakulásáról folyó évi január hó 30 án a porosz országgyűlés elé terjesztett emlékiratából kitűnik, a vesztett háború következtében a II. Vilmos császár uralkodása alatt felállított hatalmas múzeumépítési programmot kénytelenek voltak szűkebbre vonni. A berlini múzeumi szigeten épülő új palota méreteit redukálják, a berlin-dahlemi néprajzi múzeumtelep kiépítését pedig egészen elejtik, az ott félig-meddig elkészült ázsiai múzeumot raktári célokra akarják felhasználni. De a múzeumok külső fejlesztésében beálló fennakadásnak nem szabad bennünket elcsüggeszteni. Nagy egyoldalúság lenne, ha csak építkezésekben és vásárlásokban látnók nagy intézeteink fejlődését. Igaz ugyan, hogy a könyvtárak számára okvetlenül meg kell szereznünk a legszámot2*
