Nemzetgyűlési irományok, 1922. I. kötet • 1-37., I. sz.
Irományszámok - 1922-21. Törvényjavaslat a tisztességtelen versenyről
226 21. szám. ból netalán meglévő készletek megsemmisíttessenek és hogy az összetéveszthető jellegzetes megjelölések az elmarasztaltnak birtokában levő árúkról, illetőleg ezek burkolatáról még az esetben is eltávolíttassanak, ha ez az eltávolítás maguknak az árúknak megsemmisülésével járna is. (10. §.). Az itt körülírt tisztességtelen versenybeli cselekmények és a védjegybitorlás tárgyi tényálladékai között fennforgó rokonságra, valamint az itt tárgyalt esetekben a jogsegélynek a sérelmet szenvedett fél szempontjából való sürgősségére, mint elsőrendű fontossággal bíró követelményre való tekintettel is: a védjegytörvények megfelelő rendelkezéseinek analógiájára a 11. §-ban azt is ki kellett mondani, hogy az összetévesztések előidézésére alkalmas árúmegjelölésekre, csomagolásokra, burkolatokra, tartályokra, hirdetésekre, árjegyzékekre, körlevelekre ós mintalapokra a sértett fél által előterjesztett kérelemre a bíróság zárlatot rendelhet el. A sértett fél idevonatkozó kívánságának figyelembe vételét azonban megfelelő biztosíték nyújtásától kellett függővé tenni, mert ellenkező esetben annak a lehetőségnek nyilnék tér, hogy éppen a • védekezési eszközül szolgálni hivatott zár alá vételre való igény használtatnék fel a tisztességtelen verseny egyik eszközéül, ami mindannyiszor bekövetkeznék, amidőn alaptalan kereset indítása esetében is bárki vagyoni kockázat nélkül elérhetné azt, hogy a neki alkalmatlan versenytárs árúi — a zár alá vétel segélyével — egy jó időre piacra ne kerülhessenek. A 12. §-ban az árúk jellegzetes külső kiállításának a 9. §. rendelkezései által biztosított védelem a könyvek, könyvalakú füzetek, folyóiratok ós időszaki sajtótermékek címeire, illetőleg neveire, nemkülönben az ily tárgyú sajtótermékek címlapjának, valamint árjegyzékeknél, katalógusoknál és plakátoknál ezeknek maguknak jellegzetes külső kiállítására, úgyszintén a hirdetések ábráira ós szövegére s ugyancsak a színművek és zeneművek, végül a mozgófényképészeti művek címeire, illetőleg elnevezéseire is megfelelő kiterjesztést nyert. 3. Hírnévrontás és hitelrontás (13. §.). A befeketítés (dénigrement) ellen az általános büntetőjogi oltalmat megadják az 1914. évi XLI. törvénycikk 24.-26. §-ai, minek folytán a tisztességtelen versenyről szóló törvény feladata csupán arra szorítkozik, hogy: a) megállapítsa a verseny céljára elkövetett hitelrontás magánjogi következményeit is; b) módot adjon minden olyan cselekmény folytatásának megakadályozására, amely objektive alkalmas a hitelrontásra. A .törvényjavaslat 13. §-a ebből az elvi alapból indulva ki, szabályozza a befeketítés ellen való oltalmat. 4. Hólabda-szerződés (14. §.). A törvényjavaslat 14. §-a az ú. n. hólabda-szerződóst sorolja a tisztességtelen verseny cselekvőségei közé, amely szerződést különben a kereskedelemügyi miniszter 1900. évi 70.055. számú rendelete is üldözi, amennyiben az ipartörvóny 51. §-a alá tartozó tömeges ós gyors vételre ingerlő eladási módozatnak nyilvánítja. A 14. §. a körülírt szerződéseket nemcsak semmiseknek nyilvánítja, hanem a tettest az okozott kár megtérítésére is kötelezi. Ez a rendelkezés,