Nemzetgyűlési irományok, 1922. I. kötet • 1-37., I. sz.
Irományszámok - 1922-15. A m. kir. minisztériumnak 5.555/1922. M. E. számú rendelete a lakásügy rendezéséről
15. : szám. 159 tett) rendelet hatálya kiterjed és amelyek után a jelen rendelet hatályba lépése idejében fizetett bér meghaladja az 1917. évi november hó 1. napján érvényesen kikötve volt évi tiszta bérösszeg négyszeresét a kormány további rendelkezéséig emelni nem lehet. Ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik a középlakásokra, a nagylakásokra és a nem lakás céljára használt helyiségekre. Nyári lakások bérének megállapítása. 55. §. Nyári lakás bérének megállapítására azokat a szabályokat kell megfelelően alkalmazni, amelyeket az 50. és 51. §. középlakások, a nagylakások és fényűzőlakások bérére megállapít. A nyári lakásba a 6.211/1920. M. E. szám alatt kibocsátott (a Budapesti Közlönynek 1920. évi augusztus hó 1. napján megjelent 175* számában kihirdetett) rendelet alapján ideiglenesen elhelyezettek bérét azonban az 50. és az 51. §-nak a kislakásokra vonatkozó szabályai szerint kell megállapítani, azzal az eltéréssel, hogy a bórbeadó részesedés címén az albérleti összeg 20°/o-át meghaladó összeget is követelhet abban az esetben, ha az albérlet összege az egész lakás bérét aránytalanul meghaladja, vagy ha kivételes körülmények — különösen, ha a bútorzat a háztulajdonos (bérbeadó) tulajdona — ezt indokolják. Közhatóságok által bérelt helyiségek bérének korlátozása. 56. §. Az állam, a törvényhatóság vagy a község, továbbá a munkásbiztosító pénztárak és törvény alapján létesített közérdekű intézmények által akár lakásul, akár egyéb célra (iroda, üzlet, raktár stb.) bérelt helyiségek bérét — ideértve a szerződéses alkalmazott (postamester) vezetése alatt álló vagy más posta-, táviró- és távbeszélőhivatal által bérelt helyiségek bérét is —az 50. és 51. §-ban megszabott korlátok között kell megállapítani. Megfelelő esetekben az 59. §-ban foglalt kivételes béremelésnek helye van. Albérletbe adott lakások és lakásrészek bérének megállapítása. 57. §. Butorozottan vagy bútor nélkül albérletbe adott lakásrészek (szobák) bérét akár a jelenlegi, akár az új albérlővel szemben nem lehet magasabb összegben megállapítani annál az összegnél, amelyet az illető helyen (városrészben) hasonló lakásrészért (szobáért) általában fizetnek. Az albérlet összegének megállapításánál különösen tekintettel kell lenni arra az összegre is, amelyet az albérletbe adó az ő bérbeadójának bér címén fizet. Ha a butorozottan albérletbe adott lakásrész (szoba) bére az eset körül-