Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.
Irományszámok - 1920-426. Törvényjavaslat a közszolgálati tisztviselők és egyéb alkalmazottak (nyugdíjasok, özvegyek és szülőtlen árvák) anyagi helyzetének javítása és az erre szükséges fedezet biztosítása tárgyában
426. szám. 91 Az 1921. évi XXXIX. t.-c. 36. §-a szerint a pénzügyminiszter a forgalmi adó legfeljebb egyharmadrészét a városoknak engedheti át. Habár ez a rendelkezés a pénzügyminiszter belátására bízza a részesedés nagyságának megállapítását és így a szöveg változatlanul hagyása mellett is módomban volna a forgalmi adóból való részesedést a régi mértékben meghagyni, mégis szükségesnek vélem a törvényben magában intézkedni abban az irányban, hogy az adókulcs felemelése nem ad igényt arra, hogy a városok a részesedés felemelését, illetve azt kérjék, hogy a felemelt adókulcs alapján befolyó adóbevételből is egyharmadrészt kapjanak. Szükséges ez továbbá azért is, mert a városok részére kiadott engedélyokiratok általában az adóbevétel egyharmadrészét engedik át és így törvényes rendelkezés hiányában az engedélyokiratok alapján követelhetnék a magasabb adóbevétel eg3 7 harmadrészét. Ezért volt szükség a 7. §. harmadik részében foglalt rendelkezésekre. A 7. §. utolsó bekezdésében a külföldről behozott árúkra az alaptörvény 38. §-ában kifejezetten l^^/o-ban megállapított adókulcsot természetszerűen fel kellete emelni 3°/o-ra. A forgalmi adó kulcsának felemelése folytán nem ritkán igen csekélynek fog mutatkozni az a különbség, amely az elsőrendű szükségleti tárgyak és a különösen fényűzési cikkek forgalmi adója között mutatkozik. Egyrészt a kellő arány biztosítása céljából, de másrészt a fényűzési adó bevételének emelése céljából is szükségesnek mutatkozik a fényűzési adó kulcsának felemelése mindazoknál a tárgyaknál, amelyek nyilvánvalóan nemcsak hogy az elsőrendű szükségletek kielégítésére nem szolgálnak, hanem amelyek még az átlagos műveltségi fokon álló egyének által is teljesen nélkülözhetők, s kizárólag a legnagyobb jómódban élők kényelmét szolgálják. Indokolt is, hogy egy egész társadalmi osztály megélhetésének biztosítására szolgáló kiadásoknak legalább egy részét azok szolgáltassák, akik földi iavakban bővelkedve élnek. Azoknak a tárgyaknak részletes felsorolása, amelyek ily módon súryosabb fényűzési adóval róhatók meg, nem való a törvénybe. Éppen ezért a javaslatban csak olyan intézkedést tervezek, amely kiegészíti az 1920. évi XVI: t.-c-nek 5. §-át, amely felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve a íénjüzési adó alá eső tárgyakat köze^ lebbről meghatározhassa, illetve egyes tárgyakat fényűzési adó alá vonhasson és pedig kiegészíti oly irányban, hogy az egyes tárgyakra nézve az adó kulcsát is felemelhesse. A felemelés mértékét is a két miniszterre kívánom bízm\ csupán a végső határt kívánom megállapítani a mai adókulcs kétszeresében. A felhatalmazás semmiféle veszedelmet nem rejt magában, mert a pónzügyminiszter az ilyen irányú rendelkezéséről a nemzetgyűlésnek jelentést köteles tenni, s így a törvényhozó testületnek mindig módja van a közérdeket megoltalmazni. A fényűzési forgalmi adó kulcsának felemeléséből remélhető bevétel nagyságára nézve természetszerűleg nem tudok megbízható számítást tenni. Minthogy azonban magasabb adókulcscsal a legszorosabb értelemben' vett fényűzési tárgyakat kívánom megróni, amelyeknek tehát a forgalmi ára is nagy, ebből az intézkedésből is lehet 40—50 millió korona évi bevételi többletre számítani. Az általános forgalmi adónak és az eg} T es tárgyak fényűzési adójának a felemeléséből az előbb kifejtettek szerint tehát mintegy 1.475 millió korona 12"
