Nemzetgyűlési irományok, 1920. XII. kötet • 363-421., L-LI. sz.
Irományszámok - 1920-382. Törvényjavaslat az 1921/22. költségvetési év augusztus elsejétől december végéig viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1921:XXXIV: t.-c. hatályának 1922. évi június hó végéig való kierjesztése tárgyában
882. szám. 148 kaptak. Az időközben lényegesen megváltozott gazdasági viszonyok következtében azonban előnyösebbé lett az állami nyugdíjtörvény határozmányainak elfogadása és ezért a nem állami tanárok csaknem kivétel nélkül az utóbbinak elfogadása mellett nyilatkoztak. Minthogy azonban ezáltal az állami tanárok nagyrésze önhibáján kivül kedvezőtlenebb helyzetbe kerül, mint a nem állami tanárok, méltányosnak látszik e különbség megszüntetése, amely a jelen §. útján oly módon történik, hogy.az időközben a régi nyugdíjtörvény alapján nyugalomba helyezett állami középiskolai tanárokra is alkalmazást nyerhessen. 22. §-hoz. A köztisztviselők minősítéséről szóló 1883 : I. t.-c.-nek nem egy rendelkezése a megalkotása óta eltelt 38 év alatt elavult, másrósze pedig a gyakorlatban olyan következményekre vezetett, amelyeknek megszüntetése iránt figyelemreméltó javaslatok több ízben hangzottak el. A mai idők azonban nem látszanak alkalmasoknak arra, hogy a törvénynek általános átdolgozása megtörténjék, mindössze a fenti kiegészítés lehetőségének biztosítása látszik az alábbi okokból elkerülhetetlennek. * A minősítési törvénynek megalkotása óta eltelt. időben oktatásügyünk oly nagy fejlődésen ment át, hogy ma már nem egy olyanféle tanintézettel rendelkezünk, amelyek akkor még nem is léteztek s viszont akkor már létezett tanintézetek újabb évfolyamokkal kibővíttettek, vagy magasabb rangra emeltettek s ennek következtében a minősítési törvényben felsorolt intézetekkel való égyenrangosításuk ellen a közszolgálat szempontjából észrevétel nem tehető. Országunknak a trianoni békeszerződés által való nagymérvű megcsonkítása következtében a feleslegessé váló és ezért már az 1921/22. évi állami költségvetésben ilyenek gyanánt feltüntetett állami tisztviselőknek más pályákra vagy más szolgálati ágakba való átlépésének megkönnyítése végett különösen indokolt a minősítési törvény elavult rendelkezéseinek a fenti módon való sürgős kiegészítése, mert maga az 1883 : I. t.-c. olyan rendelkezést nem tartalmaz, amelynek felhatalmazása alapján az életviszonyok megváltoztatása következtében szükséges módosítások kimondhatok volnának. 23. §-hoz. Az országnak a feldarabolása köztudomás szerint rendkívüli helyzetet teremtett a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámviszonyai terén is. Nevezetesen annak folytán, hogy a közigazgatásnak ós az üzemeknek központjai Budapesten voltak és ezek a központok az ország régi területének megfelelően voltak berendezve, a megmaradt területen már eredetileg is aránytalanul több tisztviselő és egyéb alkalmazott volt, mint amennyi a területhez képest indokolt lett volna. Ezenfelül azonban ezrével özönlöttek ide az idegen uralom alá került országrészekből is a kiutasítás folytán vagy egyéb okokból menekült tisztviselők és egyéb alkalmazottak. Főleg ez eredményezte azt a helyzetet, hogy Csonka-Magyarországon egyes szolgálati ágazatokban ma felesleges tisztviselők ós egyéb alkalmazottak is vannak. Ezzel szemben azonban olyan szolgálati ágazatok is vannak (pl. a pénzügyi), amelyeket eddig nem lehetett a szükséges létszámra kiegészíteni.