Nemzetgyűlési irományok, 1920. XII. kötet • 363-421., L-LI. sz.

Irományszámok - 1920-382. Törvényjavaslat az 1921/22. költségvetési év augusztus elsejétől december végéig viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1921:XXXIV: t.-c. hatályának 1922. évi június hó végéig való kierjesztése tárgyában

144 382. szám. Elkerülhetetlenül szükségesnek tartom tehát, hogy az egyes ágazatok felesleges alkalmazottai sürgősen átvitessenek olyan ágazatokba, amelyekben. hiány van, a hiányok betöltése után még meglévő felesleges alkalmazottak pedig eltávolíttassanak a szolgálat kötelékéből. Ez nemcsak elsőrendű pénz­ügyi érdek, n^ert a felesleges alkalmazottak évi illetményei, amelyek az. 1921/22. évi költségvetési előirányzatban már elválasztattak a többi alkal­mazottak illetményeitől és külön címen irányoztattak elő, az előirányzat szerint — a rendkívüli segélynek felemelt összegét, a természetbeni kedvez­ményes ellátást és a mellékjárandóságokat nem is számítva — kereken 235 millió koronát tesznek ki, hanem fontos közgazdasági és szociálpolitikai érdek és érdeke egyben az egyes alkalmazottaknak is, mert megszűnik eddigi bizonytalan helyzetük. Ezt a célt kívánja szolgálni a jelen szakasz. 24. §-hoz. A törvény életbeléptetésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezések indokolást nem igényelnek. Budapest, 1921. évi december hó 10. napján. • Dr. Kállay Tibor s. k., m. Jcir. pénzügyminiszter.

Next

/
Thumbnails
Contents