Nemzetgyűlési irományok, 1920. XII. kötet • 363-421., L-LI. sz.
Irományszámok - 1920-382. Törvényjavaslat az 1921/22. költségvetési év augusztus elsejétől december végéig viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1921:XXXIV: t.-c. hatályának 1922. évi június hó végéig való kierjesztése tárgyában
142 382. szám. láthatólag nem lesz befejezhető, miért is a szóbanforgó határidőnek 1922.. június 30-ig való meghosszabbítására felhatalmazás szükséges. 20. §-hoz. Az állami, államvasuti és vármegyei tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra vonatkozó egyes intézkedésekről szóló 1920. évi XI. t.-c-nek 1. §-a akként rendelkezik, hogy mindazok a rendelkezések, amelyek a ténylegesszolgálatban álló állami, államvasuti és vármegyei tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak illetményei tekintetében többek közt az úgynevezett népköztársaság szervei által tétettek, úgy ahogy azok az 1920:1. t.-c. hatálybalépésének időpontjában fennállottak, továbbra is hatályban maradnak mindaddig, amíg hatályon kívül nem helyeztetnek, vagy nem módosíttatnak.. Ugyanez vonatkozik tehát a jelen §-ban tárgyalt úgynevezett VIII. néptörvényre is. Ez az úgynevezett néptör vény azonban az 1920. évi I. törvénycikk hatálybalépésének idején csak részben volt végrehajtva és több, a gyakorlatban végre sem hajtható rendelkezésének megfelelő új rendelkezésekkel való pótlása, tehát az úgynevezett néptörvény módosítása, részben pedig hatályon kívül helyezése iránt a pénzügyminisztériummal már akkor tárgyalások voltak folyamatban. Különösen szükségesnek mutatkozott a tanítóknak és óvónőknek fizetési osztályokba sorolására, valamint az iskolafen tartókkal szemben támasztható igényre vonatkozó rendelkezéseknek a gyakorlati lehetőség szempontjából való némely módosítása, amelyeknek új jogszabály alakjában való megállapítása és közzététele a jogrend szempontjából és az illetményrendszerre vonatkozó rendelkezések szükséges világossága érdekében elengedhetetlen, Minthogy azonban az 1920: XI. t.-c. 1. §-a értelmében e módosításnak rendeleti úton való keresztülvitele nem lehetséges, viszont a kérdések szabályozása addig, amíg erről megfelelően előkészített törvényjavaslat a törvényhozás elé terjeszthető lesz, nem halasztható, szükség van a jelen §-ban kért felhatalmazás megadására. 21. §-hoz. Az állami alkalmazottak, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról szóló 1912 : LXV. t.-c. 85. §-a módot adott az állami középiskolai tanároknak, hogy válasszanak abban a tekintetben, vájjon a régi nyugdíjtörvény, az 1885 : XI. t.-c. hatálya alá akarnak-e tartozni, amely a tanárok kötelező szolgálati idejét 30 évben állapította meg, vagy az új nyugdíjtörvény határozmányai alá, amely teljes nyugdíjra igényt adó szolgálati idejüket 35 évre emeli ugyan fel, de ezzel szemben több modern kedvezményben, így többek között lakbérnyugdíjban is részesíti őket. Az idézett §. szerint a választásukat tartalmazó nyilatkozat megtételére hat hónap állott rendelkezésükre, amelynek ideje alatt a tanárságnak körülbelül 2 /s része megmaradt a régi törvény határozmányai mellett és csak x / 3 része választotta az újat. A később a nem állami tanárok s azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról megalkotott 1914 : XXXVI. t.-c. 91. §-a hasonló rendelkezést tartalmaz a nem állami tanárokra nézve, minthogy azonban az abban is kitűzött hat havi határidő lejárta előtt kitört a háború, a tanárok a választás megtételére a háború befejezését követő hatodik hónap végéig halasztást