Nemzetgyűlési irományok, 1920. X. kötet • 304-319. sz.

Irományszámok - 1920-315. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának jelentése "az ellátatlanok ellátásának biztosítására szolgáló őrlési és forgalmiadóról szóló 279. számú törvényjavaslat tárgyában

315. szám. 193 ebben a tekintetben a bizományosokkal esnek egyenlő elbánás alá, hacsak nem a saját nevükbén kötik meg az ügyleteket. A javaslat 30. §-a (a bizottsági szöveg 31. §-a) kiegészítendő Volt a bizományi üzletekre vonatkozó rendelkezésekkel. Habár igaz az, hogy a kereskedelmi törvény szerint a bizományi üzlet teljes lebonyolítása két egymástól különböző ügyletből áll ós így a kétszeres megadóztatás elméletben jogosult, mégis ennek az elvnek merev alkalmazása az ilyen ügyleteket csaknem teljesen lehetetlenné tenné. Teljes adómentességnek helye nincsen, de móltányos és a fogyasztó érdekeinek is megfelel, ha a bizományos nem a' vételár, hanem a lebonyolításnál végzett munkája ellenértéke, a bizományi díj után fizesse az adót. A .javaslat 32. és 53. §-aiban (bizottsági szöveg 33. ós 34. §.) csak lényegtelen és magyarázatra nem szoruló módosítások történtek. Ellenben igen jelentős változtatás az, hogy az adó kulcsát a bizottság l'5°/o-ra emelte fel. Ennek a felemelésnek indokolása-céljából rámutat a bizottság arra, hogy ma már az összes államok felemelték az adó kulcsait. A remélt eredmény a beállott és remélhetőleg még fokozódó olcsóbbodás folytán bizonyára csökkenni fog. De mindezeken felül még egy fontos érdek is arra indította a bizottságot, hogy a kulcsot emelje. Tudott dolog, hogy a háborút követő zavaros időkben a városok háztartása teljesen összekuszálódott. Olyan városok, amelyek addig a saját jövedelmeikből, községi adó nélkül tudták magukat fenntartani, ma az adósságok terhe alatt roskadoznak. Ezek háztartásukat mindenféle elképzelhető adókkal iparkodnak rendben tartani. Ezekben az adóztatási törekvésekben egyrészt semmi tervszerűség ós egyöntetűség nincs, másrészt temérdek zaklatással, az adózók bosszantásával járnak és az államkincstár jövedelmeit is veszélyeztetik azáltal, hogy az adózókat túlterhelik. Sajnos, ma még lehetetlen a községi adóztatás célszerű ós egyöntetű rendezésére gondolni. Mindent el kell azonban követni arra, hogy legalább a lehetőségig megkísértsük valamelyes összhang megteremtését. Ez a törekvés vezette a pénzügyminisztert arra, •< hogy ennek a célnak szolgálatába igyekezzék állítani a forgalmi adót is. Első sorban ezért javasolja az adókulcs felemélését, hogy a bevételnek egy részét, legfeljebb egy harmad részét, annak a városnak engedje át, amely városban az f adó befolyik. Ezt az összeget sem adhatja azonban teljesen ingyen á városoknak, hanem ellenszolgáltatás fejében kiköti, hogy* azok a saját szer veikkel - legyenek segítségére az adó beszedésénél és ellenőrzésénél. Ezzel két célt ér el. Az adó remélt nagy eredményéből való részesedés lehetővé teszi,' hogy a részesedő városok a különböző apró-cseprő, nagy kezelési költséggel járó csekély jövedelmet iiozó adókat ós egyéb szolgáltatásokat mellőzhessék, másrészt pedig az államnak is nagy szolgálatot tesznek azáltal, hogy az adó lehetőleg teljes mórtékben való befolyását biztosítják, a nélkül, hogy az államnak szüksége lenne nagy személyzet szaporításra ós így a költségek növelésére. Ennek a két célnak a biztosítását szolgálja a bizottság-által közbeiktatott új 36. §. Az adómentességekre vonatkozó szakaszhoz (a javaslat 35., a bizottsági szöveg 37. §-a) a bizottság a következő pótlásokat tartotta szükségesnek: a 3. ponthoz, esetleges kételyek megelőzése céljából, hozzá fűzte azt, hogy az egyes, különösen balatonparti községek által gyógy- és fürdődíj címén szedett közszolgáltatás jellegű bevétel nem kereseti' foglalkozásból származó és így adó alá nem eső bevétel; Az 1920. évi február hó 16-ikára összehívott nemzetgyűlés irományai. X. kötet. 25