Nemzetgyűlési irományok, 1920. IX. kötet • 255-303. sz.

Irományszámok - 1920-296. Törvényjavaslat a büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítéséről

296. szám. 243 Arra a célra, hogy a bíróságok meglevő munkaereje gazdaságosabban legyen felhasználható, • más szóval, hogy ugyanannyi bíró több ügyet tárgyalhasson le, az egyesbírói intézmény kiterjesztését találtam a legalkalmasabbnak, ellenben mellőztem mind a laikus bírák közreműködésének, mind a perorvoslati rendszer szerves reformjának javaslatbahozását. Laikus bírák alkalmazása esetleg szintén alkalmas lehetne ugyan arra, hogy a szakképzett bíráknak a bíráskodásban való részvételét csökkentse, mert lehetővé tenné a társas bír óságoknak olyan megalakítását, hogy a bírói tanácsokban 'csak egy szakképzett bíró működnék két vagy több laikus bíróval együtt; iJy reform azonban a bűnvádi eljárás rendszerének is a büntető bírósági szervezetnek nagymértékű átalakítását követelné meg, ami a fentebb előadottakhoz képest ezidőszerint nem ajánlható ós a laikus elem bevonásával s az ily bíróság megalakításával járó nehézségek miatt az eljárás gyorsaságát sem mozdítaná mindig elő, Megfelelőbbnek láttam tehát, ha a törvényhozás a laikus bírói intézmény kiterjesztése tekintetében egyelőre várakózó álláspontra helyezkedik mindaddig, amíg az árdrágító visszaélések ügyeiben ítélkező uzsorabíróságok működéséről oly tapasztalatok állnak rendelkezésre, amelyek alapján a laikus bíráknak büntető igazságszolgáltatásunkban való részvételéről alaposabb ítéletet lehet alkotni. Ami a perorvoslati rendszer reformját illeti, ebben a tekintetben is abból a megfontolásból indultam ki, hogy ez az elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt nehéz és nagy körültekintést igénylő kérdés sem alkalmas arra, hogy ideiglenesnek tervezett és a létező bajok sürgős orvoslására hivatott részleges törvényalkotás keretében kerüljön megoldásra. Véleményem szerint a perorvoslat gyökeres reformját (a kótfokú perorvoslat kiküszöbölését és egyfokú per orvoslattal helyettesítését, a perorvoslatnak a jogkérdésre korlátozását stb.) nem szabad összekapcsolni oly intézkedéssel, amely a bűntettek egyes eseteiben az egyesbírói intézménynek enged ideiglenesen teret. Az egyesbíróság rendszerének kivételes kiterjesztését kellő korlátok között nem tartom ugyan aggályosnak, de nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a társasbíróságnak egyesbírósággal helyettesítése elvileg mégis helyes ítélkezés garanciáinak -— habár megengedhető — kevesbítósét jelenti, s ezért a helyes ítélkezés/meglevő minden egyéb* biztosítékának érvényesülését teljes mértékben meg kívánom óvni. Ehhez képest a tervezett egyesbírói eljárás keretében nemcsak a törvényszéki főtárgyalásra vonatkozó szabályoknak, hanem a perorvoslati rendszernek érintetlen fentartását is elengedhetetlennek tartom s a perorvoslati jognak az egyesbíráskodás kiterjesztésével egyidejű korlátozását, mint fölöttébb aggályosat mellőzni kívánom. Az egyesbíróság intézményének a törvényszéki eljárás keretébe illesztésénél is az a szempont vezérelt, hogy ez a reform sem lehet gyökeres, s nem is kíván végleges állásfoglalás lenni abban az irányban, hogy a társasbíróság intézményét a bűnügyek elsőfokú elintézéséből teljesen ki lehet-e küszöbölni vagy sem. Csak az egyesbíráskodás terén szerzendő tapasztalatoknak lehet ebben a tekintetben meggyőző erejük. Ezért arra törekedtem, hogy az egyesbíróság intézménye elvileg szűk körben és csakis oly bűncselekményeknél érvényesüljön, amelyeknél a társasbíráskodás mellőzése a legkevésbbó aggályos. Szükségesnek láttam tehát a törvényszék hatáskörébe tartozó bűncselekmények közül azoknak a gondos kiválogatását, amelyek leginkább alkalmasak arra, hogy azokban az ítéletet egyesbírő hozza meg. Ezenkívül kerülendőnek tartottam bármely olyan garanciális intézkedés meggyengítését, amely a bűnügyek alapos elbírálásának biztosítékául tekinthető. Ehhez képest figyelmen 31*