Nemzetgyűlési irományok, 1920. IX. kötet • 255-303. sz.

Irományszámok - 1920-294. A nemzetgyűlés igazságügyi bizottságának jelentése "a bírói oklevél képesítő hatályának kiterjesztéséről" szóló 274. számú törvényjavaslat tárgyában

294. szám. 231 nézve, amennyiben fenmaradt az a különbség, hogy azok, akik csak gyakorlati bírói vizsgát tettek, nem léphetnek át az ügyvédi pályára, holott az ügyvédeket az ügyvédi vizsga letételéről szóló ügyvédi oklevél alapján ki lehet nevezni bírákká vagy ügyészekké. Az ügyvédi pályára esetleg átlépő bírák és ügyészek számára az 1913 : LM. t.-c. csak azt a kedvezményt biztosította, hogy megkönnyítette számukra az ügyvédségre is képesítő egységes birói ós ügyvédi vizsga letételét. Az idézett t.-c. 24. §-a ugyanis kimondotta, hogy azt, aki három éven át a kir. bíróságnál mint ítélőbíró vagy a kir. ügyészségnél mint ügyész működött és idgfcudori oklevele van, az egységes bírói és ügyvédi vizsgára kell bocsátani akkor is, ha nem tudja -kimutatni az ehhez a vizsgához egyébként megkívánt joggyakorlatot, amelyből legalább egy évet ügyvédnél kellett volna tölteni. A két oklevél joghatálya közötti eme különbséget a bírói ós ügyészi kar a maga szempontjából sérelmesnek tartotta és ezért már évek óta kérte, sürgette annak megengedését, hogy azok, akik a bírói vizsga sikeres kiállása után bizonyos ideig igazságügyi szolgálatban, működtek, az ügyvédi pályára újabb vizsga letétele nélkül is átléphessenek. Az igazságszolgáltatásnak az ügyvédek megfelelő képzettségéhez fűződő érdeke szempontjából, amely megkívánja, hogy a jogkereső közönség az ügyvédben ügyének valóban hivatott védelmezőjét találja, a bírói és ügyészi kar említett kérelmének teljesítése ellen nem lehet alapos kifogást tenni, mert az igazságügyi szolgálatban szerzett tudás ós tapasztalat pótolja az ügyvédi vizsga sikeres letételéhez megkívánt ismereteket és gyakorlati jár- tasságot. Ezenfelül a jelzett kérelem mellett szól az a körülmény is, hogy annak teljesítése a bírói (ügyészi) és az ügyvó„di pálya között megvalósítaná a teljes viszonosságot és megszüntetné a bírói és ügyészi állás tekintélyére és méltóságára sérelmes mostani-állapotot, mely szerint a bíró vagy ügyész, akit öt évi gyakorlat az ítélőtáblai bírói (főügyészi helyettesi), tíz évi gya,korlat pedig a kúriai bírói (főügyészi) állásra, vagyis a bírói, és ügyészi , pályán elérhető legmagasabb állásra is képesít, ügyvéd nem lehet, ha nem veti magát alá az egységes bírói és ügyvédi vizsgának, melynek vizsgálóbizottságában, mint vizsgáztató cenzor esetleg ő maga is működik. Az említett szempontokhoz, amelyekre a bírói és ügyészi kar az 1913. évi LIII. t.-c. 24. §-ának módosítására irányuló kérelmét már eddig is alapította, újabban még az a fontos körülmény is járul, hogy a bírák és ügyészek közül az esetleg szükséges létszámcsökkentés folytán némelyek állásukat veszíthetik, .akik ebben az esetben a képzettségüknél és eddigi foglalkozásuknál fogva hozzájuk legközelebb álló ügyvédi pályán akaiják megélhetésüket biztosítani és így természetszerűleg sürgetik azoknak az akadályoknak elhárítását, melyek az ügyvédi pályára való átlépésüket gátolják. Az ügyvédi kar részéről a bírói ós ügyészi kar kérelmével szemben bizonyos aggodalmak merültek"fel, mert az ügyvédi pálya máris ^túlnépes és a mai súlyos viszonyok között különhen is küzd a megélhetés nehézségeivel. Ámde éppen az ügyvédi pálya folytatását gátló eme nehézségek teszik valószínűtlenné, hogy a bírák és ügyészek nagyobb számban lépjenek az ügyvédi pályára s a pálya túlzsúfoltságát számba vehetően fokozzák. A bírói és ügyészi karnak az ügyvédi és bírói képesítés közötti különbség eltörlésére irányuló kérelmét támogató okok, valamint annak a megfontolása,, hogy a közszolgálati alkalmazottak létszámának leszállítása folytán esetleg állásukat vesztő bírák és ügyészek megfelelő elhelyezkedésének biztosítása fontos közérdek, szükségessé teszik a javasolt törvény megalkotását.