Nemzetgyűlési irományok, 1920. VII. kötet • 157-189., XXXVIII-XLV. sz.

Irományszámok - 1920-158. A földmívelésügyi, igazságügyi, közigazgatási és pénzügyi bizottság együttes jelentése "a földbirtok helyes megoszlását szabályozó rendelkezésekről" szóló 121. számú törvényjavaslat tárgyában

158. szám. 3 dalmi és gazdasági bajaink meggyógyítását a törvényjavaslat legfőképen az Önálló kis gazdasági egységek: törpe- és kisbirtokok szaporításával kívánja elérni Amennyire helyesli az együttes bizottság a nemzet gerincét alkotó emez osztályok erősítését, ép oly megnyugvással látja, hogy a törvényjavaslat kívánatos érzéket ós belátást tanúsít a másik két birtokkategóriával szemben is. A kisbirtok terjeszkedésére szükséges földek megszerzésénél a középbirtokot egészen kiveszi a megváltás alul, sőt újabb középbirtokok keletkezésére is módot ad, mert számot vet azzal, hogy fontos hivatást betöltő középbirtokunk inkább kevés van. Az 1910. évi népszámlálás a Magyarbirodalom 2,700.000 földbirtokosa közt mindössze 17.600 (100—1.000 holdas) középbirtokost talált; s nem irtja ki a jelentős társadalmi feladatokat végző — és fontos állami funkciókat teljesítő osztályt eltartó, — a bevált újításokra példát adó nagybirtokot sem, csak túlzásait nyesegeti le a földnélküliek földhöz juthatása érdekében. Kimondja ugyan a nagybirtokra a megváltás jogát, de azt a célhoz alkalmazkodó mérséklettel kívánja gyakorolni. Ez a mérséklet — és egyben a tősgyökeres magyarság kímélete nyilvánul meg abban, hogy, a megváltás jogát elsősorban a háborús szerzésű ingatlanokkal szemben, azután pedig az utolsó 50 esztendő alatt — nem családbóliek közt — gazdát cserélt ingatlanokkal szemben érvényesíti, amelyek egész terjedelmükben megválthatók. Sőt az utóbbi birtokkategóriát megváltás útján csak akkor veszik igénybe, ha a szükséges mezőgazdasági ingatlanokat sem magánkézből, sem elővásárlás útján, sem a háborús birtok szerzemények megváltásából nem lehet megszerezni. Ez esetben ugyan már az ősi nagybirtokok is sorra kerülnek, de belőlük csak annyit váltanak meg, amennyi az okszerű mezőgazdaság továbbfolytatását nem gátolja ós mindenekelőtt az olyan községek határában nyúl a javaslat a nagybirtokhoz, ahol annak területe a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület egy harmadrészénél többet foglal el. S a kisemberek földhözjuttatásához szükséges ingatlanokról a javaslat különben is elsősorban a szabadforgalomban eladásra kerülő birtokok megvásárlásával — az állam már eddig is gyakorolt és hasznos eredményű elővásárlási jogának törvénybeiktatása révén — kíván gondoskodni. Minthogy a háborút megelőző évek átlagában évenkint majdnem 600.000 volt a birtokváltozások száma ós még 1914-ben is megközelítette a 450.000-et, az együttes bizottság abban a nézetben van, hogy valószínűleg szabad forgalom útján is jelentékeny mennyiségű terület áll majd a földbirtokpolitika rendelkezésére. És ez kívánatos is. Már csak azért is, mert a megváltás lehetőségének Damokles kardja izgalomban tartja a tulajdonost is, a földet igénylőket is, —bizonytalanságot szül és elveszi a kedvet a befektetéstől, meg a termelés alapos folytatásától. Ezt a bizonytalanságot a javaslat egyrészt meghatározott időre kívánja korlátozni annak kimondásával, hogy megváltásnak csak öt éven belül van helye. Addig is enyhít rajta a tulajdonosnak az a joga, hogy az Országos Föld birtokrendező Bíróságtól rövid határidőn belül nyilatkozatot kívánhat: megváltás alá kerül-e birtoka s ha igen, mekkora részben? Ugyancsak a bizonytalanság idejét akarja rövidíteni és a megváltási eljárás hosszadalmasságát ós merevségét csökkenteni annak megengedése, hogy a már megváltásra kijelölt ingatlan tulajdonosa a földet magánügyletek útján juttassa az érdekeltek kezébe De egy nagy elvi ok: a magántulajdon lehetőség szerint kímélése is kívánja a magántevékenység érvényesülését és az állam megváltási jogának igazán csak szükség esetére szorítkozását. És ha már e joggal a köz érdekében élni kell, a napi politikától, a közhangulat hullámzásától és a korr