Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

85. szám. 79 bolygatták, s idővel annyira elszaporodtak, hogy nyilvántartástik nehézzé vált, a kiszabással foglalkozó adóhivatalok ezekről kellő módon értesülést nem is szerezhettek, tehát az illetékeket kiszabták, s ezáltal a felsőbb hatóságoknak is sok felesleges munkát okoztak. Valamely adórendszernek mindig hibája az, ha sok kivételt, kedvezményt állapít meg. Az igazságos adóztatás elve követeli meg azt, hogy a közterheket minden adózó a saját teherviselőképessége arányában viselje is. A kivételeket tehát a lehető legszűkebb körre kell szorítani. Különösen kétes értékűek az olyan adókedvezmények, amelyekkel bizonyos tekintetben kívánatos célokat igyekszik az állam előmozdítani. Ezek közé tartoznak pl. a helyi érdekű vasutak részére az 1880. évi XXXI. és 1888. évi IV. törvénnyel, továbbá az egyes gyári vállalatoknak különböző törvényekkel, legutóbb az 1907. évi III. törvénnyel megadott illetékkedvezmények. Ha az állandó, évről-évre visszatérő adóteher mérséklése még nómikóp megokolható volna is, nem lehet semmi okot sem felhozni arra, hogy az egyszersmindenkorra fizetendő vagyonátruházási illeték elengedése közérdekből szükséges volna. Egy új iparvállalat alapítása ós virágzása nem függhet attól, hogy a vállalat céljaira szolgáló ingatlan vételára az 5°/oilletókkeh több-e vagy kevesebb. Ha a vállalatra valóban szükség van, s ha vezetése jó kezekbe kerül ós a viszonyok is kedvezőek, a vállalat az illetékkedvezmény nélkül is virágozni fog. Ha azonban ezek a feltételek hiányzanak, a vállalatot az illetékmentesség sem fogja megmenteni a bukástól. Ezek a megfontolások vezettek bennünket akkor, amikor az illetékmentességek eseteit a javaslatban a legszűkebb körre szorítottuk. A javaslat 6. §-a sorolja fel azokat az eseteket, amikor az ajándékozási és öröklési illeték nem követelhető. Az 1. pont személyes mentességet ad az államfőnek a reá szállott ingó örökségek után. Ez idő szerint ugyan még az államforma nincs megállapítva, de a közhangulat után ítélve, mire a javaslat törvényerőre emelkedik, valószinűleg vissza fog állíttatni a magyar nép ezer éves múltjában . gyökerező monarchikus államforma. Az uralkodó kivételes jogállása magával hozza, hogy adózás szempontjából is kivételes helyzetben legyen és eddigi összes törvényeink felmentettek a királyt és a királynét a köztartozások fizetése alól. Pénzügyi szempontból ennek a kivételnek nincs is jelentősége s azért pusztán elvi szempontból véljük az ebben a pontban foglalt mentességet továbbra is fenntartandónak. A 2. pont felmenti az illeték alól az államkincstárra szállott örökségeket és ajándékokat. A mentesség itt lényegében csupán célszerűségi intézkedés. Az illetéket ugyanis ezekben az esetekben az államkincstár önmagának fizetné. A mentesség mellőzése esetén tehát a kincstár semmit sem nyerne, csak más címeken számolná el azt, amit kapott. Egyszerűbb tehát a kiszabással járó munkát és költséget is az illetékmentesség kimondásával megtakarítani. Ugyanez a szempont teszi indokolttá a 3. pontban foglalt mentességet. Az olyan közintózet és közalap, amelynek hiányait az államkincstár tartozik fedezni, kétségkívül az állam érdekében áll fenn, állami feladatokat végez s így nem volna értelme a reá szállott örökségek ós ajándékok egy részét tőle elvonni. A 4. pontban adott mentesség az általános nemzetközi jogi szabályokban leli gyökerét, amelyek szerint az idegen államok diplomáciai képviselői területenkívüliséget élveznek, s így ingó hagyatékuk, habár az ország területén van is, úgy tekintendő, mintha az illető képviselőt kiküldő államnak