Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

85. szám. 69 lásában az akkori pénzügyminiszter, Wekerle Sándor, kijelentette, hogy a törvény az egész illetékrendszer reformjának első részlete. Az indokolás egyúttal bejelentette, hogy ezt az első törvényt nyomon fogja követni a többi három törvény, amelyek együttvéve az egész rendszert újjá fogják alkotni A terv megvalósítását azonban az 1918. év végén bekövetkezett események meghiúsították. Ma azonban, amikor az államháztartás egyensúlyának fentartása céljából egész adórendszerünk átalakítása elodázhatatlan kötelességünk, nem mellőzhetjük el a megkezdett illetéki reform folytatását sem. A kormány ma is azon a nézeten van, amely nézetet Wekerle Sándor tö vényjavaslatának indokolása fejtett ki. Teljesen elhibázottnak tartja azoknak az álláspontját, akik az illeték-reformot olyképen vélik helyesen megoldani, hogy a mai szabályok úgyszólván szakaszról-szakaszra vétessenek vizsgálat alá és amennyiben a kincstár érdeke szempontjából vagy valamely más okból nem felelnének meg a kívánalmaknak, átsző végeztessenek, esetleg nagyobb bevételek elérhetése céljából csupán az illeték kulcsai emeltessenek, a rendszer maga azonban változatlanul fenntartassék. Ilyen módon csak valamivel jobb törvényt nyernénk, de jót és a modern adóztatási elveknek megfelelőt semmi esetre sem. Magával a rendszerrel kell gyökeresen és teljesen szakítani. Az egymással össze nem függő, egymástól elütő szolgáltatásokat nem szabad együtt hagyni, nem szabad azonos szabályok alá venni. Az osztrákoktól átvett illetéki rendszer, —- amelynek alapja lényegében a francia enregistrement volt, — a maga idejében kétségkívül sikerült és szellemes törvényalkotás volt. A különböző természetű szolgáltatásokat bámulatos ügyességgel tudta egy látszólagos egészbe foglalni, A megalkotás idejében uralkodott egyszerűbb életviszonyok között és az államkincstárnak akkori aránylag nagyon is mérsékelt igényei mellett meg is felelt rendeltetésének. Amint azonban az életviszonyok egyre szövevényesebbek lettek és különösön, amint az államkincstár fedezendő szükségletei rohamosan nőttek, a régebben még könnyen alkalmazható szabályok mind nehezebben voltak a megváltozott viszonyok közt alkalmazhatók, hozadékuk mindig kevésbé volt kielégítő és így mind gyakrabban vált szükségessé egyes részeit az újabb kívánalmaknak, jogviszonyoknak ós intézményeknek, sőt nem ritkán csak újabb felfogásoknak megfelelően átalakítani, kiegészíteni, s különösön az illetéki kulcsokat emelni. A rendszerre nézve is teljesen magunkóvá tesszük a Wekerle Sándor javaslatának indokolásában vázlatosan kifejtetteket. Mi is azt tartjuk, hogy azokat a szolgáltatásokat, amelyek ma illetékek nevén vannak összefoglalva, lényegükben négyféle, természetükre nézve egymástól nagyon is eltérő szolgáltatásoknak kell tekinteni, s így helyes dolog ezt a négy csoportot négy külön törvényben ós egymástól teljesen függetlenül szabályozni. Az általunk most előterjesztett javaslatok a négy csoportot a következőképen foglalják össze : Az első, a most előttünk fekvő javaslat szabályozza az öröklési, ajándékozási, az ingatlan vagyonátruházási illetékeket ós az illetékegyenértéket. Ezeknek közös gyűjő nevét a leghelyesebben vagyonátruházási illetékben véltük megállapítani. A második javaslat, okirati illetékek gyűjtőnévvei összefoglalja a forgalmi adóknak mindazokat a megjelenési formáit, amelyek az első törvényben nincsenek szabályozva. Ez a javaslat szabályozni kívánja azokat a forgalmi adókat is, amelyeket eddig nálunk külön törvények szabályoztak. így pl. az okirati ille-