Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

68 85. szám. volt annak a láncnak, amelyet az 1909. évben meghozott adótörvények alkottak, és így ezek a többiektől külön állva, összefüggésükben meglazítva, s különösen a keresetadóval való összhangzás nélkül feladatukat be nem tölthették. Azonkívül az időközben változott viszonyok, mert az életbeléptetés után kitűnt hibák és hiányosságok arra késztették a kormányokat, hogy az alaptörvényeket sok irányban, nem ritkán alapvető elveiben is, módosítsák. A módosítást pedig elég szerencsétl'enül, novellák útján végezték, ós ezzel az alaptörvényt annyira összezavarták, hogy ma már egyéb hibáik mellett azért sem maradhatnak tovább változatlanul, mert az ismételt módosítások következtében rendelkezéseik között kiigazodni az adózó közönség a legjobb akarat mellett sem képes. Amíg azonban az egyenesadók terén legalább a kezdő lépések megtörténtek, hogy a régi elavult adórendszer új, a modern adóztatási elveknek megfelelő és az állami szükségletek szempontjából kielégítőbb adórendszerrel cseréltessék fel, addig az illetékek terén egészen a legutóbbi időkig egyáltalán semmi sem törtónt, ami közelebb hozta volna azt a célt, hogy a régi, még az osztrák önkényuralom idejéből származó illetékrendszerünk egységes elveken nyugvó, modern illetókrendszerrel cseréltessók fel. Pedig éppen ezen a téren volt legnagyobb szükség egy gyökeres, egységes, modern és a régi szabályok minden részére kiterjedő reformra. Míg ugyanis adótörvényeinket, úgy-ahogy az 1875. évben megalkottuk, és így ezeket legalább magyar törvény alapján szedtük, az illeték-rendszer voltaképen nem is volt magyar törvénybe foglalva. Az alkotmány helyreállítása után egyszerűség kedvéért — némi csekély módosítással — az 1868. évi XXIII. törvény fenntartotta az »addig érvényben volt szabályokat<. A törvényhozó kifejezett szándéka az volt, hogy az egy év letelte előtt megalkotja a magyar illetéktörvényt. Azonban sem az említett első törvényben megállapított egy óv alatt, sem az ennek hatályát meghosszabbító törvényekben egész 1875. év végóig kitűzött határidők letelte előtt nem készült el a magyar illetéktörvény. Sőt 1875. évben, a XXV. törvényben,, végre a törvényhozó végleg letett arról a szándékáról, hogy új, magyar illetékrendszert alkosson és az osztrákoktól átvett szabályokat a törvényhozás további intézkedéséig rendelte alkalmazni. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ezek a szabályok azután változatlanul maradtak életben, sőt ellenkezőleg, alig múlt el óv, amelyben ezeknek a szabályoknak egyes részeit újabb ós újabb törvényekkel ne módosították volna. Ezek a módosítások azonban korántsem váltak a rendszer javára, hanem éppen ellenkezőleg az idők folyamán azt eredményezték, hogy az illetóki szabályok tömkelegében való eligazodás valóságos művészet, külön tudomány lett. Nagyobb, de szintén inkább csak a pillanatnyi szükséglet szem előtt tartásával készült munkálat volt az 1914. évi XLIII. t., a törvénykezési illetékekről, amely azonban az illetékrendszer újjáalkotására irányuló első lépésnek már csak azért sem tekinthető, mert még a törvénykezési eljárásban felmerülő illetékeknek is csak egy részére, a polgári perrendtartásban felmerülő illetékekre vonatkozólag tartalmaz részletesebb ós rendszeresebb szabályokat, ellenben a többi bírói eljárásokban fizetendő illetékeket nagyrészben változatlanul hagyja, s így egyik főhibája éppen az volt, hogy a régi illeték} szabályok ismerete nélkül alkalmazható nem volt. Az illetéki szabályok rendszeres feldolgozását végül az 1918. évi XI. törvény kezdte meg. Ennek a törvénynek alapjául szolgáló javaslat indoko-