Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

Ôê 85. szám bői származó bevétel Franciaországban átlag évi 250 millió frank, a német birodalomban, ahol a lemenők, tehát az örökösök túlnyomó része illetéket nem fizetett, 47 millió márka, s a nálunk semmivel sem gazdagabb Olaszországban 42 millió lira volt, be kell ismernünk, hogy itt a rendszerben kellett olyan hibának lenni, amely lehetetlenné tette, hogy a kincstár az őt törvény szerint megillető jövedelmeket valóban be is haj.thassa. A hibákat két okban kell' keresni. Először a vagyonok nagy része teljesen elkerülte az illeték alá vonást, mert eltitkolták azokat, másodszor az előkerült vagyon csak a legritkább esetben értékeltetett a valóságos érték szerint. A reformnak tehát arra kell törekednie, hogy ez a két alapvető hiba lehetőleg kiküszöböltessék. Az értékelésnél mutatkozott hiányokat akarja kiküszöbölni a javaslat VI. címe. A 24. §. felállítja az általános szabályt. Az illetékkiszabás alapjául mindenkor az átruházott vagyonnak az illetékkötelezettség beálltakor meglévő valóságos értékét kell venni. Ez a főszabály áll egyaránt minden vagyonátruházásra, tehát úgy az ingyenes, mint a viszterhes vagyonátruházásokra. Az ingyenes vagyonátruházásoknál az értéket első sorban a felek bevallása alapján lehet és kell megállapítani, esetleg kinyomozni. A kiinduló pont tehát a bevallás, amelynek helyességét azonban a pénzügyi hatóság nemcsak jogosult, hanem köteles is ellenőrizni. A viszterhes átruházásoknál a dolog természete szerint az átruházott vagyon értékét a helyette kapott ellenszolgáltatás fejezi ki. Első sorban tehát arra kell a feleket kötelezni, hogy az ellenszolgáltatásokat vallják be a valóságnak megfelelően. Megtörténhetik azonban, hogy az ellenszolgáltatás, amelyet a valóságnak megfelelően vallottak is be, nem felel meg a valóságos értéknek. Nap-nap után látjuk, hogy szorult helyzetében kénytelen valaki ingatlanát a rendes forgalmi értéken alul eladni. Ilyenkor a, szerző, aki már egyébként is előnyös helyzetbe jutott, még az illetéknél is nyereségre tenne szert. A törvény tehát módot ad arra. hogy az illeték alapjául ilyenkor is a valóságos érték legyen vehető. Viszont arról is gondoskodni kellett, hogy ilyenkor túlzott buzgalomból ne igyekezzenek a pénzügyi hatóságok arra a többletre nézve, amellyel az átruházott dolog értéke az érte adott ellenszolgáltatást meghaladja, ingyenes vagyonátruházást látni és így a feleknek igazságtalan megterheléssel kellemetlenségeket okozni, őket jogorvoslatokra kényszeríteni. Ezért kimondja a javaslat 24. §-ának utolsó bekezdése, hogy egymagában az a körülmény, hogy az átruházott vagyon rendes forgalmi értéke meghaladja, az érte adott ellenszolgáltatást, még nem elegendő ok arra. a vélelemre, hogy burkolt ajándékozás törtónt. Különösön nem szabad ilyen vélelmet felállítani idegenek között kötött jogügyleteknél, hanem abból kell kiindulni, hogy ilyenkor az egyik fél jó üzletet kötött. Természetes dolog azonban, hogy jogában áll a pénzügyi hatóságnak feltűnő eltérések esetén ilyen irányban is megvizsgálni az ügyet és különösön a hatósági szakértői becslést megelőző egyezkedési tárgyalásoknál igyekeznie kell a felektől azok valódi ügyleti akaratára nézve felvilágosítást szerezni. Az ingatlanok értékelése szempontjából a javaslat 25. §-a megismétli az általános alapelvet, amely szerint értékül a közönséges forgalmi érték szolgál, amelyet maga a fél tartozik bevallani. Ha a fél ezt elmulasztja, vagy ha a bevallott érték aggályosnak látszik, a törvényjavaslat módot keres arra, hogy a valóságos értéket más úton is kinyomozhassa. A javaslat lehetővé akarja tenni, hogy a valóságos értéket a pénzügyi közegek — különösön a