Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.
Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről
85 szám. 67 fogva is fokozottabb mértékben kötelességük a kincstár érdekeinek meg védelmezése. A javaslat 21. §-ának 5. e) pontja azonban nem kifejezetten a községi jegyzőket terheli a kezességgel, hanem bárkit, aki ily módon szokott közreműködni. Az általános rendelkezés talán a zugírászokat is nagyobb körültekintésre fogja indítani. A 22. §. 6—8. pontjaiban foglalt kezesség abban találja indokát, hogy mindazok, akiknek a cselekvése vagy mulasztása a kincstárra káros következményekkel járt, azért az illetékért, amelyeknek befolyása cselekvésük vagy mulasztásuk következtében bizonytalanná vált, a magánjogi elvek szerint is felelősséggel tartoznak. A személyi kezességet illetőleg még azt kivánjuk megjegyezni, hogy a javaslat készfizető kezességet állapít meg. A készfizető kezesség a közönséges kezességtől abban különbözik, hogy a készfizető kezes a sortartás kifogásával nem élhet, tehát nem tagadhatja meg a fizetést azzal, hogy a kincstár nem igazolta, hogy követelésének behajtását a fő adóson sikertelenül kísérelte meg. Kétségtelen, hogy ez a kezesség súlyosabb a közönséges kezességnél. Azonban a javaslat mégis kénytelen ezt a súlycsabb kötelezettséget megállapítani, mert lehetnek esetek, amikor a kincstár egyáltalában nem juthat abba a helyzetbe, hogy a főadóssal szemben az illeték behajtását megkísérelhesse. Ilyen eset pl. ha a főadós külföldön, olyan államban lakik, amely a köztartozások behajtására jogsegélyt nem nyújt, avagy tartózkodási helye ki nem nyomozható. Ilyen esetekben a közönséges kezes fizetési kötelezettsége alól menekülhetne, amit a törvényhozónak meg kell akadályoznia. Ugyanezt a szabályt tartalmazta már az 1918. évi XI. törvény is. Nehogy azonban a fizetésre kötelezettek időelőtti ós felesleges zaklatásoknak legyenek kitéve, az 1918. évi 88.000. sz, végrehajtási utasítás 96. §-a rendelkezett részletesen abban a tekintetben, hogy mikor szabad a kezeseket fizetésre felhívni. Hasonló rendelkezést ennek a törvénynek életbeléptetése után is lehetne és kell is majd tartalmaznia, azonban az adózók megnyugtatása végett a megfelelő rendelkezés alapelveit már magába a törvénybe is bele kívántuk foglalni. A javaslat 23. §-a tartalmazza a dologi kezességre vonatkozó szabályok at. Ennél a kezességnél az alapelv az, hogy a vagyonátruházási illeték az átruházott vagyontárgy terhe, azzal a legszorosabb kapcsolatban van és bizonyos időbeli korlátozás mellett minden magánjogi címből eredő és az átruházott dologra szerzett jogot megelőz. Ez az elv nem új, eddig is, úgy 1918. évi XI. törvény alapján, mint a régebbi jogszabályok szerint érvényesült. Az 1918. évi XI. törvény a régi szabályokat világosabban szövegezte s a javaslat ezeket a szabályokat változatlanul átvette. VI. CÍM Értékelési szabályok. Az öröklési illetékből származó bevétel az utolsó békeévekből gyűjtött statisztikai adatok szerint bámulatosan csekély volt. A tiszta öröklési illeték, az ingatlan vagyon átruházási illeték nélkül alig tett ki 10 millió koronát évenként. Ha tehát az öröklési illeték kulcsát átlagban csak 2%-kai számítjuk, az évenként öröklés útján átszállott vagyon értéke 500 milüó koronát sem tett ki. Ha már most figyelembe vesszük azt, hogy az öröklési illetékNemzetgyűlési irományok 1920—1923. III. kötet. * 3
