Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

96 86. szám. kozottért. Ez a pont is azonban a kezességet csak arra az esetre állapítja meg, ha az ajándékozott az ajándék tárgyát átadja, mielőtt az illetéket megfizették volna. A 4. pont a terhes ajándékozásoknál állapít meg teljesen azonos természetű kezességet, mint amilyent a 2. pont a hagyományosra állapított meg. Ugyanazok állanak tehát erre a pontra is, mint amit az említett pontnál már kifejtettünk. A bélyegben lerovandó illetékre néz ;e általános szabály az, hogy ugyanazok a személyek tartoznak kezességgel, mint akik kezesek lennének, ha az illeték kiszabás útján volna megfizetendő. Azonban itt külön szabályokat kellett felállítani a külföldön kiállított okiratokba foglalt vagyonátruházásokra, amennyiben az ilyen vagyonátruházásoknál a külföldön élő szerződő felet gyakran nem lehetne az illeték fizetésére kötelezni. Ezért kezességgel terheli a javaslat első sorban azt, aki az illeték alá tartozó okiratot a belföldön oly módon használja, hogy az a használat következtében illetékkötelessé válik. Az, aki az okiratot felhasználja, abból minden valószínűség szerint a maga javára jogokat követel. Móltányos tehát, hogy a jogainak érvényt szerző állam részére a felhasznált okiratban foglalt jogügylettől járó illeték megfizetésére szoríttassók, ha azt magától az első sorban köteles féltől megkapni nem lehet. A kezességet a javaslat kiterjeszti arra is, aki az okiratot mint meghatalmazott használja fel. Ennek a kiterjesztésnek oka az, hogy egyrészt a meghatalmazott többnyire ügyvéd, akinek a jogszabályokat ismernie kell, s így módjában van megbízóját a lerovásra figyelmeztetni, s amennyiben az a lerovásra szükséges Összeget meg nem fizetné, a felhasználást mellőzni, s mert másrészt az államnak fontos érdeke, hogy a törvény szerint járó illetékekből minél kevesebb kallódjék el, s ezért kezességgel kell terhelnie mindenkit, akinek módjában van gondoskodni arról, hogy a kincstárt megillető tartozás lerovassék, s ennek dacára a kellő gondoskodást elmulasztja. Az előbb elmondottak szükségtelenné teszik a 22. §. 5. c) pontjának további indokolását. Az id. §. 5. d) pontja megállapítja az ügyvéd kezességét az olyan bélyegben lerovandó vagyonátruházási illetékért, amelyet az ügyvéd közbenj ötté vei kiállított okiraton kellene leróni. Az elv itt ugyanaz, mint amit fentebb kifejtettünk. Az ügyvédnek kötelessége ügyfeleit figyelmeztetni arra, hogy az okirat illeték alá esik. Ha ügyfelei törvényszerű kötelességüknek eleget nem tesznek, az ügyvéd közreműködését megtagadhatj a. Amennyiben ezt nem teszi, segédkezik a kincstár megrövidítésében, s így joggal kötelezhető a következmények viselésére. A javaslat azonban kerülni akarja azt, hogy esetleg zaklató eljárásokkal nyomozzák, vájjon valamely okiratot ügyvéd közreműködésével készítettek-e s így a kezességet csak arra az esetre állapítja meg, ha a közreműködés ténye magából az okiratból kitűnik. Arra nézve, hogy miképen kell ennek a körülménynek kitűnnie, a törvény közelebbi rendelkezést nem tartalmaz és a dolog természete szerint nem is tartalmazhat. Erre nézve az élet ós a joggyakorlat fogja a törvény betűjét életre kelteni. Tájékoztatásul azonban annyit itt is kiemelhetünk, hogy az olyan okiratot, amelyben ügyleti tanuként valamely ügyvéd van megnevezve, vagy aláírva, az illető ügyvéd közreműködése mellett kiállítottnak lehet tekinteni. Ugyanezek azok az okok, amelyeket fentebb az ügyvédek kezességének megokolására elmondottunk, teljes mértékben állanak mindenkire, aki az ügyletek kötésénél közre szokott működni, tehát első sorban a községi jegyzőkre is, akik községeik lakosainak ügyes-bajos dolgait intézni, a jogügyleteikről szóló okiratokat kiállítani szokták, s akiknek közhivatali minőségüknél /