Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.
Irományszámok - 1920-66. Törvényjavaslat az állami italmérési jövedékről
66. szám. 57 nemek nagyban való eladását, mint az összes szeszes italok eladásának közvetítését pénzügyi hatósági engedélyhez köti. Ezen rendelkezés következtében a szeszes italok forgalmának éber ellenőrzésén kívül, — ami sem állampénzügyi, sem közegészségügyi szempontból nem lehet közömbös, — lehetővé fog tétetni az is, hogy ezekkel az üzletágakkal csak megbízható és az üzleti tisztességre súlyt fektető egyének fognak foglalkozhatni, s ezek érdekei az ezen üzletágakra nagy számban tóduló kétes existenciák tisztességtelen konkurrenciájával szemben meg lesznek védhetők, továbbá, hogy a pénzügyi hatósági engedéllyel járó közterheket nemcsak a kismértékbeni italkiszolgál tatók (kereskedők, szatócsok, bortermelők stb.), hanem az igen tekintélyes, gyakran horribilis jövedelmű nagybani elárusítók és közvetítők is fogják viselni, s végül hogy az utóbb nevezettek könyvvezetési kötelezettségének révén igen sok üzlet megadóztatása lesz az eddiginél biztosabb alapokra fektethető. Az állami ós társadalmi rend biztosítása elodázhatatlanná teszi azt, hogy a jelenleg érvényben lévő italmérési (elárusítási) engedélyek birtokosaik sze- mélyi megbízhatósága szempontjából szigorú revízió alá vétessenek, s az italmórési (elárusítási) üzletekből a megbízhatatlan elemek eltávolíttassanak. Arra nézve, hogy a revizió egyesek méltatlan üldözésévé el ne fajulhasson, biztosítékot nyújt az a rendelkezés, hogy az engedély csak szabályszerű elvonási eljárás útján vonható el. A revizió során felszabaduló engedélyek újból való adományozása útján kedvező alkalom kínálkozik arra, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák s egyéb fentebb felsorolt érdemes egyének életlehetőségei igen széles körben biztosítást nyerhessenek. Az engedélyek revíziója természetesen kiterjesztendő abba az irányba is, hogy az egyes engedélyek a jelen törvényjavaslat által elismert jogosítványokat tartalmaznak-e, avagy sem? A korJátlan kimérések megállapított létszámának az egyes községek lélekszámával, közlekedési, forgalmi, társadalmi és gazdasági viszonyaival, valamint a közszükségleti szempontokkal való helyes összhangba hozatala, —aminek szüksége már régóta fenforog, — a fentemiített revizionális eljárás során lesz legcélszerűbben ós a magánérdekek lehető kíméletével eszközölhető. Az állam mai pénzügyi helyzetében gondoskodni kell arról is, hogy az állami italmérési jövedékből eredő bevétel necsak az engedély ügyek kezelése és a jövedéki ellenőrzés körül felmerülő kiadásokat fedezze, hanem legalább némi részben fedezze az italmérési jogok után adott kártalanítási tőkék (kötvények) évi kamatszükségletét is, ami az 1915/1916. évi zárszámadás szerint (a kártalanítási kötvények kezelési költségeivel együtt) mintegy 1772 millió koronát tett ki. Ez annál is inkább indokolt, mert a jövőben az ország igen nagy részéből nem fognak befolyni a magyar államkincstárba azok a szeszes italokra nehezedő fogyasztási adók, amelyeknek az előbb említett kiadások fedezése elsősorban hivatását képezte. A fentemlített cél elérése érdekében az eddigi engedélyilleték-tételek általánosságban véve mintegy 372-szeresükre emeltettek fel. A pénz mai vásárló erejének alapul vétele mellett jóval nagyobb mérvű emelés is indokolt lett volna ugyan, de figyelemmel kellett lenni arra, hogy az 1921. évi január hó 1-től kezdődő hatállyal eszközlendo általános illetékkivetés az eddig is illetékköteles üzletekre nézve az 1921—1923. évekre fog szólni, s a pénz értékének ezen 3 évi időközön belül valószínűleg bekövetkezendő konszolidációja esetén a jelen javaslatban megállapított illetékek bizonyára reálisakká és úgy az állam, mint az engedélyesek érdekeire nézve kielégítőkké fognak válni. Nemzetgyűlési Irományok. 1920—1923. II. kötet. í
