Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.

Irományszámok - 1920-66. Törvényjavaslat az állami italmérési jövedékről

58 66. szám. Az arányos és igazságos illetékkivetés .lehetősége érdekében szükségesnek mutatkozott a vidéki üzletekre nézve is hét fizetési osztályt felállítani az eddigi öt osztály helyett, s ugyanebből az okból gondoskodni kellett arról is, hogy az olyan rendkívül jövedelmező (luxus) ós kimagasló forgalmú üzletek után, amelyek az első osztályú illetéktételeknél magasabb illetéket is elbírnak, indokolt esetekben a jelen javaslatban megállapított illetéktételeknól magasabb összegű illeték is ki legyen vethető. Ez az utóbbi új rendelkezés már azért sem kelthet aggályt, mert már az 1899. évi XXV. t.-c. is respektálta a másik szélsőséget azáltal, hogy a létszámba be nem tudott engedélyek után, illetőleg a fogyasztás korlátolt mérve esetén törvényes tételeken alól való illeték megállapításra is módot nyújtott. Az illetéktételek megállapításánál különös gond fordíttatott arra, hogy az utolsó (hetedik) osztálynak megfelelő tételek a legkisebb üzletekre nézve se legyenek elviselhetetlenek, s hogy az illetóktételek a hetedik osztálytól az elsőig progressive emelkedjenek. Jelen törvényjavaslat a pénzügyi hatósági engedély megszerzésére kötelezett nagyban való eladókra és közvetítőkre, továbbá a nagyban való eladásra külön engedély nélkül is jogosított szeszszabadraktár-vállálkozókra, likőr-, rum-, cognac-, gyümölcspálinkakészítő- és pezsgő-gyárosokra nézve illetékfizetési kötelezettséget állapít meg, ami annak, hogy jelen javaslat a legális nagykereskedőknek és közvetítőknek a tisztességtelen konkurrenciától való megvédését is célozza, s ez által az állam nevezetteknek bizonyos ellenértéket is nyújt, természetes folyománya. A fentiekben röviden jelzett szempontokon kívül az egész törvényjavaslatban megnyilvánul az engedélyezés körüli eljárás egyszerűsítésére, a törvényt alkalmazó hatóságok és közegek lehető tehermentesítésére ós az engedélyekkel űzött visszaéléseknek szigorú bűntető rendelkezések útján való meggátlására irányzott törekvés^ is. Ezek után a törvényjavaslat egyes szakaszaiban foglalt rendelkezéseket röviden a következőkben ismertetem és indokolom. Az 1. §. kimondja azt az elvet, hogy az összes' szeszes italok kimérése, kismértékben való elárusítása és nagyban való eladása fölött kizárólag az állam rendelkezik, s ehhez képest — az 1899. évi XXV. t.-c.-től eltérőleg —- a bor, bormust, gyümölcsbor és sör nagyban való eladását ós az összes szeszes italok eladásának közvetítését is pénzügyi hatósági engedélyhez köti. Egyben meghatározza az italkiszolgáltatás különböző módjait, a fentebb már előadottaknak megfelelően és megvonja azt az eddig is megállapítva volt határvonalat, amelynél már a nagyban való forgalombahozatali mód kezdődik. A 2. §. meghatározza az engedély-illeték fogalmát és az az iránti fizetési kötelezettséget, — amint már fentebb is említtetett, — azokra is kiterjeszti, akik szeszes italok nagyban való eladására, illetve eladásának közvetítésére engedélyt nyernek. A3. §. nagy súlyt fektet arra, hogy engedélyt csakis feddhetetlen előéletű és teljesen megbízható egyének nyerhessenek, s ebből a célból a lehetőség szerint igyekszik felsorolni mindazokat, akik megbízhatatlanoknak tekintendők és ezért engedélyben nem részesíthetők. A .multak tapasztalatain okulva igen fontos állami és társadalmi kérdésnek mondható áz, hogy a nép széles rétegeivel sűrű érintkezésben álló italmérok csakis feltétlenül megbízható, a törvény rendelkezéseit tisztélő, embertársaik nvomasztó helyzetét Önző céljaikra ki nem használó, hazafias és vallásos érzelmű egyének lehessenek. Annak a megakadályozhatása céljából, hogy megbízhatatlan egyének a törvény