Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.

Irományszámok - 1920-66. Törvényjavaslat az állami italmérési jövedékről

66 66. szám. feltételeit lényegesen szigorítandóknak találtam. Különös gondot fordítottam arra, hogy az italmórósi üzletek az állam és társadalomellenes tanok terjesztésének melegágyai a jövőben ne lehessenek, s hogy csakis a törvényes rendelkezéseket tisztelő, engedélyüket üzérkedésre és kisebb existenciák kizsákmányolására fel nem használó, s minden tekintetben teljesen megbízható egyének nyerhessenek italmérési engedélyeket. Minthogy az engedélyesek személyének helyes megválasztása a helyi viszonyokat ismerő rendőri (közigazgatási) hatóság véleményének ismerete nélkül alig lehetséges, megszüntetendőnek találtam az 1899. évi XXV. t.-c. 7. §-ában szabályozott azt az eljárást, hogy a pénzügyigazgatóságnak abban az esetben, ha a közigazgatási hatóság véleménye az ez iránti felhivás kézhezvételétől számított 15 nap alatt be nem érkezett, jogában állott az engedélyt akadály nélkül kiszolgáltatni. Nem tévesztve el szem elől azt, hogy a jó fogadókkal kapcsolatos vendéglők az ipar és kereskedelem fejlődésének igen hathatós előmozdítói, s hogy a hazafias irány szolgálatában álló fogyasztási szövetkezetek a községekben lakó gazdaközönség igényeinek kielégítésére különösen alkalmasak, az ilyen üzletek italmérési engedélyekkel való ellátásának biztosítása mellett további törekvésem odairányul, hogy a rendelkezés alá kerülő korlátlan kimérési engedélyeket elsősorban a hadi rokkantak, hadi özvegyek és hadi árvák, továbbá a világháború által leginkább sújtott egyéb néprétegek és általában véve ne a megélhetés eszközeivel bőven rendelkező, hanem a mostoha helyzetben levő kisebb existenciák nyerhessék el. Abból a célból, hogy a most felsoroltak közül -minél számosabban lehessenek italmérési engedélyekkel elláthatók, s hogy a szóbanforgó engedélyek milliós vagyonok illegitim úton való szerzésének kútforrásai, továbbá üzérkedésnek és mások kizsákmányolásának eszközei ne lehessenek, szükségesnek tartom kimondani azt, hogy egy kézben, vagy egy családnak vagyonközösségben, illetve közös háztartásban élő tagjai kezében több korlátlan kimérési, avagy — a jelen javaslat által az iszákosság terjedésének meggátlása céljából bizonyos korlátok közé szorított és korlátolt kiméréssé átminősített — kizárólagos pálinkamérési engedély, — a köz* érdek által indokolt, avagy egyébként is különös méltánylást érdemlő esetek kivételével, — nem egyesíthető. Az italkiszolgáltatási módoknak az 1899. évi XXV. t.-c.-ben megállapított válfajait, — miután ezek a gyakorlati életben jól beváltak, azzal az egy kivétellel, hogy a kizárólagos pálinkamérést a korlátlan kimérések sorából kikapcsolva, új korlátolt kimérési típusként állítottam be, — fentartandóknak találtam. Ellenben az által a cél által vezéreltetve, hogy megélhetésének lehetőségeit mindenki a saját foglalkozási ágának keretén belül találja meg, s hogy az egyes üzletágak között tisztességtelen verseny ki ne fejlődhessék, szükségesnek láttam az egyes üzletágak természetének és a kifejlődött gyakorlatnak kellő figyelembevételével ós lehető összhangbahozatalával szigorúan megvonni azokat a korlátokat, melyek az egyes üzlet-, illetve foglalkozási ágakra nézve engedélyezhető jogosítványok terjedelmének határt szabnak. Ezen korlátok pontos megvonásán kívül gondoskodás történik arról is, hogy az egyes üzletek csakis a közszükséglet által megkívánt jogosítványokkal láttassanak el, s hogy a létszámhoz nem kötött kimérési és elárusítási üzletek száma is a valódi szükség mérvére legyen korlátozható. Jelen törvényjavaslatnak egyik legfontosabb rendelkezése az, hogy az állam kizárólagos rendelkezési jogát a bornak, bormustnak, gyümölcsbornak és sörnek nagyban való eladása fölé is kiterjeszti, s úgy ezen ital-