Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.
Irományszámok - 1920-62. Törvényjavaslat a fényűzési forgalmi adóról
22 62. szám. dot javasolom, hogy a pónzügyminister hatalmaztassék fel arra, hogy a kérdéses változtatásokat, mindannyiszor, ahányszor szükségét látja, rendelettel h ív hassa életre. Viszont azonban köteleztessék arra, hogy ilyen tárgya rendeleteiről a nemzetgyűlésnek haladéktalanul tegyen jelentést. Ilyen módon és azáltal, hogy a rendeletek további sorsáról minden alkalommal módjában lesz a nemzetgyűlésnek határozni, a nemzetgyűlés alkotmányszerű törvényhozási joga kellően biztosítva marad. A r §-hos. A fényűzési forgalmi adó alapgondolatának az felel meg, hogy az adófizetésére csak az köteleztessék, aki a fényűzési tárgyakat el fogja fogyasztani vagy el fogja használni, mert Gsak az ilyen célzattal való megszerzés minősíthető a magasabb életmód megnyilvánulásának. Ez okból tehát szükséges az adó alól mentesíteni mindazokat a megszerzéseket, amidőn a tárgy már pusztán rendeltetésénél fogva csak vallási, egyházi, közoktatási, tudományos, technikai vagy gyógyászati célokra használható fel. Vannak azonban és pedig nagy számban olyan tárgyak is, amelyeknél az említett célokra való használhatóság nem jelentkezik szembeötlően, mert ugyanaz a tárgy különböző, egymással homlokegyenest ellenkező célokra is használható. Ilyenkor a tárgy megszerzőjét kell köteleznünk annak bizonyítására, hogy a tárgyat a fentemlített adómentes célokra, vagy pedig hivatása körében avagy iparában leendő kizárólagos használatra szerezte meg. A 8. §-hos. Az adófizetési kötelezettség időpontjának meghatározása tekintetében három megoldási mód között választhatunk és pedig az ügyletkötés, az árúk kiszolgáltatása ós a fizetés között. Az általános magánjog szabályait követve, az ügylet megkötésének időpontját kellene választanunk, minthogy azonban ez igen gyakran külsőleg nehezen ismerhető fel, a legkevésbé alkalmas az adófizetési kötelezettség beálltának megállapítására. A fizetés ugyan már alkalmasabb tényező, ennél azonban az esetleges részletfizetések okozhatnak az adó beszedésének ellenőrzésénél nagyobb nehézségeket és nyithatnak tág teret az adókötelezettség kijátszására. Az államkincstár érdekeinek megóvása végett legcélszerűbbnek látszik tehát azt az időpontot választani, amikor a fényűzési tárgy a vevőnek átadatik, kiszolgáltatik, illetőleg amidőn a vállalat telepét elhagyja. Visszaélések megakadályozása végett azonban kimondja a törvényjavaslat, hogy amennyiben a fizetés az árúk kiszolgáltatása előtt történik, lígy az adókötelezettség már a vételár lefizetésekor beáll. Az adókötelezettség beálltának ilyen megállapítása ugyanazt fogja maga után vonni, hogy a részletfizetésre történő eladások esetében — ha a vevő a teljes vételárat az adó beszolgáltatásának időpontjáig le nem törleszti -— az eladó az adót előlegezni lesz kénytelen. Ettől azonban az adóztatás ellenőrizhetésének eredményes gyakorolhatása okából akkor sem mondhatunk le, ha az ilyen természetű rendelkezésnek az lesz a gyakorlati következménye, hogy a fényűzési tárgyakra vonatkozó hitelezések és részletügyletek csökkenni fognak.
