Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.
Irományszámok - 1920-2. Törvényjavaslat az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről
2 szám. . 11 vagy lehetnének kitéve, — nyilvánvaló, hogy a feloszlott országgyűlésnek netalán újból egybegyülekező tagjai alig valósíthatnák meg az egész nemzőt olyan teljes alkotmányos képviseletét, amely egyfelől a jogfolytonosság helyreállítására szükséges volna, másfelől pedig a megváltozott viszonyok között a nemzet alkotmányos felfogásában és a külpolitikai helyzetben végbement változások figyelembe vételéyel a nemzet akaratának megnyugvást keltő kifejezésére alkalmas lenne. * Nem szenvedhet ugyanis kétséget, hogy a régi, elavult, szűkkörű választód jog alapján immár közel tiz évvel ezelőtt megválasztott képviselőház, vala-\ mint az összetételében még ma is túlnyomóan rendi alapon álló főrendiház \ nem lehetne olyan alkotmányos képviselete a nemzetnek, amely a nemzet sorsára döntő fontosságú kérdésekben reá váró feladatok teljesítésében az alkotmányos jogokban részt követelő tömegek részéről is a szükséges támogatásra ós a békekötés kérdésében érdekelt külső hatalmak részéről elisme- J résre számíthatna és így a nemzet akaratát a belső rend helyreállításában ós/ a külső béke megkötésében a szükséges súllyal és tekintéllyel képviselhetné^ Ugyanezek a megfontolások szóltak az ellen is, hogy az alkotmányos élet helyreállítása az 1918. évi XVII. törvénycikkben szabályozott szélesebbkörű, de még mindig nem teljesen általános jellegű választójog alapján választandó képviselőház egybehívasa útján kiséreltessék meg. Ily kisérletnek egyebek közt akadályául szolgált volna az a körülmény is, hogy a választói névjegyzékek összeállításának e törvényben megállapított rendszere az országgyűlés összeülését szükségképen oly hosszú időre odázta volna el, amennyire a megoldásra váró feladatokat elhalasztani a nemzet legnagyobb érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges. Emellett még a jogfolytonosság sem lehetne teljes, mert az összehíváshoz hiányoznék a szükséges királyi rendelkezés. Ezek szerint tehát nem valamely forradalmi újításnak vágya, hanem aj viszonyok kényszerítő ereje indította a kormányt arra, hogy a folytonossá-; gában megszakított alkotmányos élet helyreállítására irányuló törekvésébena megoldásnak más oly alkotmányos módját keresse, amely a nemzeti aka-, rat megnyilvánulását az érintett követelményeket minden irányban kielégítő módon teszi lehetségessé. Alkotmányunknak nincs oly állandósult külön intézménye, amely a jelenlegihez hasonló alkotmány válságok megoldására van hivatva. Az alkotmányos államólet természetéből következik azonban, hogy úgy miként azt az írott alkotmánnyal rendelkező nemzetek törvényeinek kifejezett rendelkezései is mutatják, nagyobb fontosságú alkotmányjogi változásoknál magához a nemzeti akarat megnyilvánulásához kell folyamodni, mint minden hatalomnak végső forrásához, mely az alkotmány válságos helyzeteiből a kivezető utat megadhatja. Akár a rendes törvényhozó testületeknek feloszlatása és külön e célra egybehí vasa útján történik ez, mint például az 1831. évi belga alkotmánytörvény 131. §-a, az 1866. évi dán alkotmány tör vény 95. §-a, az 1887. évi németalföldi törvény 195. §-a, az 1814. évi norvég alkotmány törvény 112. §-a és az 1866. évi román alkotmány tör vény 128. §-a szerint, akár erre a célra egybehívott külön nemzetgyűlés útján (Bulgária, Görögország) vagy népszavazás útján (Svájc), mindegyik esetben az az alkotmányos alapelv jut kifejezésre, hogy az alkotmány alapintézményeinek válságos kérdéseiben magának a nemzetnek kell döntenie. Egyébként a mi alkotmányunkban a király részére biztosított és a minisztérium közreműködésével gyakorolt országgyűlés-feloszlatási jog szintén a nemzet újabb megkérdezésének a lehetőségét hivatott biztosítani olyan z*
