Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1437. A pénzügyi bizottság jelentése "a jövedelemadóról és a vagyonadóról szóló törvények módosításáról és kiegészítéséről, a hadi nyereségadóról szóló törvény hatályának meghosszabbításáról" valamint eegynémely adónem után fizetendő hadipótlékról" címá 1.401 számú törvényjavaslat tárgyában
1437. szám. 453 ügyi bizottságnak f. évi március 21-én megkezdett tárgyalását azoknak a jelentékeny módosításoknak előterjesztésével vezette be, melyek — a bizottság által elfogadtatván — az eredeti javaslat rendelkezéseinek lényeges megváltoztatását és a felhangzott sérelmek, óhajok jelentékeny részének orvoslását, illetve teljesítését tartalmazzák. Az államkincstár adóztatási követelményei és az adózó közönség adózási hajlandósága között — a dolog természete szerint — fennálló ellentét okszerű folyománya az, hogy a felpanaszolt sérelmek és felhangzott óhajtások csak részben ós nem a magok egészében voltak a kormány által honorálhatok, mert az államháztartás zavartalan rendjének biztosítása minden más — kisebb rendű — magánérdek fölött álló »suprema lex< gyanánt irányítja a felelős tényezők elhatározását. A pénzügyminister úr által előterjesztett és a bizottság által helyeslőleg elfogadott módosítások a következők: I. A javaslat eredeti álláspontjától eltérőleg a pénzügyminister úr proponálta egy olyan szövegű 2. §. felvételét, mely az új § ban megjelölt adó^ehernek a jövedelemadó alapjából leendő levonhatását megengedi, sőt a levonható adóterhek közé felveszi a vízszabályozási társulatok által kivetett óvi.járulékokat és —egy másik rendelkezés szerint — a hadijótékonysági célokra igazoltan teljesített fizetéseket is. Teljesen indokoltnak véli a pénzügyi bizottság azt és egyetért a pénzügyminister úrral a tekintetben is, hogy ezen kedvezményben csak azokat az adózókat tartja az új szövegben előterjesztett 2. §. részesíthetőknek, akik minden jövedelmi ágra vonatkozó részletes vallomást nyújtanak be s a kitűzött időpontig a levonatni óhajtott előző évi adók befizetésének megtörténtót igazoló adatokat is az előírt időben és módon beterjesztik. Megnyugvással fogadta a bizottság a pénzügyminister úrnak a bizottságban kifejezett óhajtást méltányló az iránti készségét, hogy a jövedelemadóalapból levonható adók közé felvétessék a hadi nyereségadó is ugyanazon előfeltételek mellett, melyek a 2 §-ban felsorolt egyéb adók levonhatása tekintetében megállapíttattak. II. A pénzügyminister úr által — az 1.401. számú javaslattól eltérőleg — proponált második lén}'eges módosítás a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok hadi nyereségadója tekintetében az 1.401. számú javaslatban elejtett rentabilitási elv visszaállítására vonatkozik; a pénzügyi bizottság által elfogadott ezen módosítást juttatja kifojezésre az új szöveg 12. ~-a. mely az említett vállalatok hadi nyereségadójának kulcsát jelentékenyen felemeli ugyan, de egyúttal megállapítja, hogy ennek az adókulcsnak első fokozata csupán az illető vállalatnak 57,,-ot meg nem haladó nyereségére nyer alkalmazást és pedig akként, hogy az 57-ot meg nem haladó vereségnek 307;-a lesz az új dispositio értelmében hadi nyereségadó gyanánt lerovandó; ennél a kulcsnál is, mint a javaslatban bemutatott többi, a jövedelemadóra ós vagyonadóra vonatkozó kulcsoknál a progressivitás elve következetesen alkalmazást nyer. III. Az 1.401. számú javaslat szövegének értelme és intentiója a hadi nyereségadón ik perpetuálását lett volna hivatva t";rvénybe iktatni. Ezen állandósítás ellen félhangzott és indokoltaknak talált sérelmeket kívánta a pénzügyminister úr megszüntetni azáltal, hogy az állandósítás helyébe anna,k a rendelkezésnek felvételét javasolta, amely szerint a hadi nyereségadó az 1917., 1918. és 1919. évekre lesz ezen törvény alapján megállapítandó. A pénzügyi bizottság ezen módosítást is készséggel magáévá tette és