Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.

Irományszámok - 1910-1428. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

1428. szám. 145 Ezekben vázolva az illetékek terén tervezett reform irányelveit, áttérek az első csoportban fentebb említett szolgáltatások szabályozását célzó, a vagyonátruházási illetékekről szóló törvényjavaslat indokolására. A javaslat tulajdonképen ötféle szolgáltatást foglal össze: 1. az öröklési, 2. az ajándé-. kozási, 3. az ingatlanok ingyenes átruházása után, 4. az ingatlanok és ingó dolgok viszterhes átruházása után járó illetékeket és 5. az illetékegyenértéket. A négy elsőnek közös jellemvonása az, hogy a vagyont abban a pillanatban adóztatja meg, amikor más kézbe megy át. Az ötödik látszólag ellentótben van ezekkel, mert éppen azért fizetendő, mert a vagyon a forgalomból, vagy legalább is a halál esetére bekövetkező átszállásból ki van zárva. Az öröklési és ajándékozási adót ma már a legtöbb állam, lígy Európában, mint a többi világrészekben, egy vagy más formában szedi. Azonban természetének megfelelően mindenütt adónak is nevezik, csak nálunk ós Ausztriában nevezzük még ma is illetéknek. Ausztria is már el akart térni ettől az elnevezéstől, és az 1908. évben első ízben, majd — kormány változás folytán — 1909-ben újból benyújtott törvényjavaslatában már öröklési ós ajándékozási adónak is kívánta elnevezni. Ez a javaslat azonban törvénnyé nem vált, s Ausztria, az 1915. évi szeptember 15-én kiadott császári rendelettel, ezt a közszolgáltatást novelláris úton szabályozta, s így természetesen meghagyta illetek elnevezését. Mi ilyen okokból nem vagyunkba régi elnevezéshez kötve. Mégis — tisztán célszerűségi okokból — nem kívánunk ettől eltérni, ós az ebben a törvénybea szabályozott szolgáltatást vagyonátruházási adónak nevezni, mert egyrészt már ez a megjelölés a fólszázadot meghaladó idő alatt teljesen megszokottá és elfogadottá vált, másrészt pedig és különösen azért, mert ezeknek a szolgáltatásoknak kezelése terén egyelőre semmi változtatás' nem kívánunk tenni. Azok a hivatalok ugyanis, amelyek az öröklési és egyéb vagyonátruházási illetékek kiszabásával foglalkoznak, most a háború kövér keztóben erősen megfogyatkozott személyzettel kénytelenek ellátni a megszaporodott teendőket. Ha most már ezeket az illetékeket a többiektől elkülönítve akarnók kezeltetni, szükségképen a különböző számfejtőkönyveket, jegyzékeket, naplókat stb. külön kellene vezetni, ami feltétlenül munkaszaporítást okozna. Ezt most mindenáron el kell kerülnünk, mert különben a személyzet nem lenne képes feladatának eleget tenni. Ha pedig; az egységes kezelést fentartjuk, nem volna helyes az együtt kezelt szolgáltatásokat különböző elnevezéssel illetni. Ezeknek a körülményeknek mérlegelése arra indított bennünket, hogy a régi elnevezést továbbra is tartsuk meg, annál is inkább, mert különben is az egésznek tisztán csak elméleti jelentősége van. Már itt meg kell azonban jegyezni, hogy a fentebb megjelölt négy csoportnak együttes kezelését állandóan és minden körülmények között fentartani nem kívánjuk, s azért a javaslat 114. §-ában felhatalmazást kérünk arra, hogy a kormány az elkülönített kezelést arra alkalmas időben újabb törvényhozási rendelkezés nélkül is behozhassa. Erre különösen statisztikai célokból, de azonkívül azért is szükség lesz, mert az elkülönített kezelés az illetékek gondosabb biztosítására és beszedésére kétségtelenül kedvező befolyással lenne. A javaslatnak természetesen egyik legfontosabb célja az is, hogy a bevételeket növelje. Hogy azonban ezt a célt is nagyobb méltánytalanság és az adózóra nézve elviselhetetlen teher okozása nélkül érje el, igyekezett első sorban és legfőképpen a teherviselőképessóget szem előtt tartani. Képv. iromárty 1910—1915. LXI. kötet. 19