Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.

Irományszámok - 1910-1428. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

J -12 1428. szám. szabályokat, de céljuk nem a reform, hanem tulajdonkép azt volt, hogy az állam pillanatnyi szükségleteinek fedezésére növeljék a bevételeket. Eleinte a kormány gondoskodott arról, hogy a szabályok összefoglalva kiadassanak, s így az adózók az illetékekre vonatkozó összes szabályokat együtt, hivatalos kiadásokban találhassák meg. így az 1868. évi első összeállítást még 1870-ben, az 1869. évi XVI. t.-c. rendelkezéseivel kiegészítve, újból kiadták. Az időközben hozott négy vagy öt törvény beillesztésével a legközelebbi hivatalos kiadás még 1875-ben jelent meg. Az 1881. évi XXVI t -a, amely ismét lényegesebb módosításokat tett a szabályokon, utasította a kormányt, hogy új összeállítást adjon ki. A kormány ennek az utasításnak 1882 évben eleget tett, s ebbe az ekkor kiadott összeállításba beillesztette az illeték kezelését szabályozó 1881. évi XXXIV. t.-c. rendelkezéseit is. Ennek az összeállításnak megjelenése után csakhamar életbe lépett az 1883. évi VIII. t -c, amely a biztosítási illetéket rendszeresen szabályozta. Erre való tekintettel 1885-ben újabb hivatalos összeállítást bocsátott ki a kormány. Ezóta azonban, noha az illetóki szabályok novelláris változtatása egyáltalán nem szünetelt, újabb összeállítás nem adatott ki. Több mint harminc éve tehát annak, hogy az érvényes szabályok hivatalosan egybegyűjtve nincsenek. Ennek azután az a következménye, hogy nemcsak a jogkereső közönség, de a hivatalok nagy része is magánösszeállításokra volt utalva, ami semmiképen sem volt alkalmas arra, hogy ezen a téren a jogbiztonságot növelje. Ha mojt már nem hunyunk szemet az előtt a tény előtt, hogy nemcsak a jogkereső felek, de a legfőbb bírói fórum, a közigazgatási bíróság is, magának a hivatalos összeállításnak egyes részeire ismételten kimondotta, hogy azok nem felelnek meg a törvénynek és nem egy rendelkezését emiatt nem is fogadta el ítélkezéseiben irányadónak, nem csodálkozhatunk azon, hogy illetóki szabályaink ellen már hosszabb idő óta a tudományos jogi irodalomban napirenden vannak a támadások ós a követelések, amelyek részben egy új hivatalos összeállítást, részben az összes illetóki szabályok gyökeres reformját követelik. Teljesen elhibázottnak tartom azoknak az álláspontját, akik ezt a azabályozást olykópen vélik helyesen megoldhatónak, hogy a mai szabályok, sogy úgy mondjam, szakaszról-szakaszra vétessenek vizsgálat alá ós amennyiben hkár a kincstár érdeke szempontjából, akár valami más okból nem felelnének meg, átsző végezi essenek, esetleg nagyobb bevételek elérhetése szempontjából C3upán az illeték kulcsai emeltessenek, a rendszer maga azonban változatlanul fenntartassók. Ilyen módon csak valamivel jobb törvényt nyernénk, de jót ós a modern adóztatási elveknek megfelelőt semmi esetre sem. Magával a rendszerrel kell teljesen ós gyökeresen szakítani. Az egymással össze nem függő, egymástól elütő szolgáltatásokat nem szabad együtt hagyni, nem szabad azonos szabályok alá venni. Az osztrákoktól átvett Illetóki rendszer a maga idejében kétségkívül sikerült ós szellemes törvényalkotás volt. A különböző természetű szolgáltatásokat bámulatos ügyességgel tudta egy látszólagos egészbe foglalni. A megalkotása idejében uralkodott egyszerűbb életviszonyok között meg is felelt rendeltetésének, amint azonban az élet'viszonyok egyre szövevényesebbek lettek, a régebben még könnyen alkalmazható szabályok mind nehezebben voltak a megváltozott viszonyok között alkalmazhatók, mind gyakrabban vált szükségessé egyes részeit az újabb kívánalmaknak, jogviszonyoknak ós intézményeknek, sőt nem ritkán csak újabb felfogásoknak megfelelően átalakítani, kiegészíteni.