Képviselőházi irományok, 1910. LXI. kötet • 1421-1439. sz.
Irományszámok - 1910-1428. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről
1428. szám 143 Ha illetéki szabályainkat az azokban foglalt főbb szolgáltatási nemek szerint vizsgáljuk, a reform keresztülvitele érdekében ki kell válogatni a rendszerből azokat a szolgáltatásokat, amelyek természetüknél fogva összetartoznak és ezeket önállóan, a többiektől teljesen függetlenül, a maguk egészében kell szabályozni. Eddig az illetéki szabályok végleges rendezését főleg az késleltette, mert az azokban szabályozott egyes szolgáltatásokra, mint pl. az öröklési és ajándékozási illetékekre, az ingatlan vagyonátruházási illetékre, végal különösen az okirati illetékekre nézve nem látszott célszerűnek az újabb szabályozás, mert ezek a magánjogi szabályokkal a legszorosabb kapcsolatban vannak, polgári törvénykönyvünk pedig előkészítés alatt áll ugyan, de a mai napig megalkotva nincs. Azt a körülményt, hogy a szoros kapcsolat tényleg meg van, elvitatni nem lehet. Ez azonban egymagában ma már a gyökeres reformnak akadálya nem lehet. A polgári törvénykönyv megalkotva tényleg még ma sincs. Előkészítése azonban már be van fejezve, a javaslat a képviselőház előtt feküdt, annak bizottságai is letárgyalták, s így nem valószínű, hogy törvénnyé válása előtt még olyan lényeges változáson menne keresztül, amely az illetéki szabályok megalkotásánál utóbb zavarokat okozna. Azok a kötelmi jogügyletek, ós más jogviszonyok, amelyek valamely formában a most illetéknek nevezett szolgáltatások valamelyike alá volnának vonandók, egyes részleteikben nyerhetnek a mostani tervezettől többó-kevésbbé eltérő szabályozást, az alapelv azonban ma már valószínűleg véglegesen meg van állapítva. Arra pedig, hogy az illetéki szabályoknál a polgári törvénykönyv egyes szakaszaira. hivatkozzunk, amint pl. az osztrák illetéki törvény több helyen idézi az osztrák polgári törvénykönyv egyes szakaszait, egyáltalán nincs szükség, sőt a polgári törvénykönyv tervezetének rendszerénél fogva, amely mellőzi az egyes jogügyletek fogalmának meghatározását, ez teljesen lehetetlen is. Ez a körülmény tehát ma már nem lehet indoka annak, hogy a gyökeres reformot tovább halogassuk. Az állam terheinek nagymérvű emelkedése pedig kötelességévé teszi a kormánynak azt, hogy a közszolgáltatások minden terén megtegyen mindent, ami az állami bevételeknek az adózó polgárok teherviselő képességének határán belül ós az igazságos adóztatási elveknek megfelelő módon való szaporítására alkalmas eszközül szolgálhat. Ilyen eszköz egyebek között a fokozatosság (progressivitás) elvének az illetékek terén való érvényesítése is. Azoknak a szolgáltatásoknak egy része azonban, amelyeket ma illetékeknek nevezünk, egyáltalában nem alkalmas arra, hogy azokat a fokozatosság elvei szerint dolgozzuk át. Nem alkalmas vagy azért, mert nincs mód arra, hogy a fokozatosság érvényesülésével szemben a felek által alkalmazható feldarabolásokat megakadályozhassuk, vagy azért, mert az illeték alapja olyan érték, amely az illetékkel megrovandó fel teherviselő képességével semmiféle összefüggésben nincs, s így hiányzik az a legfőbb jogalap, amely a fokozatosságot igazolja, sőt megköveteli. Ebből a szempontból is rá vagyunk tehát utalva arra, hogy az egyes szolgáltatásokat külön választva, egyenként szabályozzuk s ott, ahol erre mód van, a modern adóztatás egyik legfontosabb elvét, a teherviselőképességet is figyelembe vevő fokozatosságot megvalósíthassuk. Ezeknek az elveknek megfontolása tehát arra indította a kormányt, hogy a mostani illetéki szabályokat főbb vonásokban a következő módon ossza be ós egyenként szabályozza: Az első csoportban összefoglaljuk a vagyonátruházási illetékeket. Ezek
