Képviselőházi irományok, 1910. LVIII. kötet • 1413. sz.

Irományszámok - 1910-1413. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról

92 1413. szám. Míg 1870-től 1890-ig a népesség száma 1,547.578 lélekkel szaporodott, addig 1890-ben a választók száma csak 846 202 volt, szemben az 1870. évi választók 890,416-ot kitevő összegével. Vagyis, dacára a népesség szaporodásának, dacára az eltelt 20 esztendőnek, a választók száma 1890-ben még mindig. 44.214-gyel kevesebb volt, mint 1870-ben. A választók száma 1870-ben a népességnek 6'73°/o-a volt, 1890-ben még mindig csak 55°/o. Ezek • a számok világosan bizonyítanak. Csak 1910-ben éri el a választóknak a népességhez viszonyított arányszáma az 1874. évi XXXIII t.-c. előtt fennállott helyzetet. De ez az emelkedés is részben annak köszönhető, hogy az 1899. évi XV. t.'C 141. §-a eltörölte az adóhátralókosságnak jogfosztó következményeit ós ezáltal a választók számát 1899-ről 1900-ra 117.875-tel szaporította. Az 1874. évi XXXIII. t.-c-nek a 48-as törvényhozás jogkiterjesztő szellemétől elszakadó irányzata okozta azt, hogy választójogunk szerves fejlődósében visszamaradt. A törvényhozás 1874-ben a kifejlődött új társadalmv rétegek közül csak a köztisztviselőket és a magánalkalmazotkat vette észre • Tudatosan olyan megadóztatott jövedelem cenzusához fordult, mely kizárta az ipari és mezőgazdasági munkások tömegét, kizárta a segéd nélkül dolgozó iparosokat, kizárta a magas földadóminimum községeiben a kisbirtokosok és zsellérek széles rétegét; a köz- és magánszolgálatban álló szolgákat, a cselédeket pedig olyan kategóriának tekintette, amely bármely jogcím kimutatása mellett sem gyakorolhat választójogot. Új jogot alig adott, de a régit szabatos magyarázat címén megszűkítette. És ez a törvény, amelyet a hozzáfűződő és az 1877. évi X. törvénycikkben rendezett kerületi beosztással egvütt, a jogkiterjesztés ellenzői sokáig a nemzeti irány palládiumaként védelmeztek, jogfosztó hatását elsősorban a magyar többségű törvényhatóságokban és városokban éreztette. IY. A választójog kérdése az 1899. évi XV. t.-c. megalkotásáig. Az 1874. évi XXXIII t.-c. megalkotása után időnkint újra és újra kifakadtak a választójog és választási eljárás sebei. Nem szűnik meg a választási visszaélések felpanaszolása. Az ellenzék nem nyugszik meg a meghozott törvényben. A képviselőház vitáiban hol gyöngébben, hol erővel teljesen felhangzik a vágy a választójog és a választási eljárás reformja után. Ennek a korszaknak mintegy záróköve az 1899. évi XV. törvénycikk. E vitákból csak a kiemelkedő eseményeket sorakoztatjuk fel. Midőn a kormány 1885-ben törvényjavaslatot terjesztett be az országgyűlési ciklusnak 5 évre való meghosszabbításáról, az ellenzék ehelyett a választási visszaélések megszüntetését követelte. Az egyesült ellenzék vezérszónoka Szilágyi Dezső volt, aki 1885. december 11-én határozati javaslatot nyújtott be, amelyben különösen a korrupciót előmozdító központi szavazás helyett a szavazás decentralizálását követeli; sürgeti a kérvénnyel megtámadott választások ügyében a kir. Kúria bíráskodásának behozatalát, amint azt az 1874. évi XXXIII. t.-c. 89. §-a megígérte, és követeli a vesztegetés, etetés, itatás, illetéktelen befolyásolás és izgatás ellen részletesebb büntető törvények hozatalát, a választási elnök és a választásba befolyó hivatalos személyek hatáskörének részletes szabályozását ós hatályos felelősségük biztosítását, hiteles névjegyzékek elkészítésének és szabad használatának, valamint a választásokat megelőző időszakra a gyülekezési jog szabadságának biztosítását. A függetlenségi párt nevében Irányi Dániel szólal fel és a választási