Képviselőházi irományok, 1910. LVIII. kötet • 1413. sz.

Irományszámok - 1910-1413. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról

1413. szám. 79 semmi olyan változtatást, mely a jelen rendszer megbontását vonná maga után. Fő célja volt, hogy a fennálló törvény határozatlan és kétes, rendeletei világosabb és szabatosabb szerkezetet nyerjenek, az alkalmazhatatlan részek az egésszel összhangban pótoltassanak, és általán véve a törvénynek alkalmazásába egyöntetűség és következetesség hozassék be.- Maga a törvényjavaslat is így vezeti be az országgyűlési választói jogosultságról szóló első fejezetét: >> Miután az 1848. évi V. és az erdélyi 1848. évi II. t.-c-nek a választói jogosultságra vonatkozó határozatai számos kételyekre ós eltérő magyarázatra adtak alkalmat, a következők rendeltetnek*. Ugyancsak ezt a szempontot emelte ki a javaslat 1872. február 22-én kezdődött tárgyalásait bevezető beszédében Szapáry Gyula gróf, a központi bizottság előadója: »Nem akart a központi bizottság jogot elvenni senkitől, akinek azt az 1848-iki törvények megadták, de nem akarta a választási törvény alapját kiterjeszteni sem«. Huszonnégy esztendő telt már el a 48-as reform megalkotása óta, midőn e szavak a képviselőházban elhangzottak. A társadalom gazdasági ós kulturális fejlődése kétség nélkül előbbre haladt. Az ipar és kereskedelem erősbödött és a választójogból künnrekedt, többnyire épen magyar kisbirtokosokon, zselléreken és mezőgazdasági munkásokon kivül már az ipari munkásság rétege is fejlődőben volt. A 48-as jogkiterjesztés hagyományai azt kivánták volna, hogy a társadalmi fejlődés előrehaladása szerint ezzel lépést tartson a választójog kiterjesztése is. Ehelyett az 1872. évi javaslat nyíltan bevallja, hogy nem akar jogokat kiterjeszteni, egyes rendelkezéseivel pedig a helyes értelmezés és szabatos rendelkezés címe alatt nyilvánvalóan csökkenteni akarja a választók számát. Meggyőzhet erről minket a törvényjavaslat maga, amely a központi bizottság szövegezése szerint is, azon egy pontjától eltekintve, hogy a magasabb értelmiség cenzusát Erdélyben is ki akarja terjeszteni az összes községekre, minden részében az 1848. évi V. t.-c. rendelkezéseinek szigorítása, és a megadóztatott jövedelmem, sőt az adócenzus addig nem ismert fogalmait kívánja törvénybe iktatni. De még világosabb lesz előttünk a helyzet, ha ismerjük a törvényjavaslat keletkezésének előzményeit és megismerkedünk a törvényjavaslat vitájával, amely tudvalevőleg az »agyonbeszólés« (obstrukció) eszközével akadályozta meg a javaslat törvényerőre való emelkedését. Az 1869. évi választásokat a pártok szenvedélyes és kíméletlen harca jellemzi. A kormánypárt és az ellenzék egyaránt választási visszaéléseket panaszolnak. A választásokon szorongatott kormány túlbuzgó konzervatív hívei már azt kezdték emlegetni, hogy nyíltan fel kell emelni a cenzust Ezt a hangulatot világosan tükrözi vissza Toldy Istvánnak, a kormány irányzatát támogató publicistának 1872-ben írt, itt következő helyzetképe: »Az 1848-iki választási törvény hiányai minden alkalmazáskor kirívóan léptek előtérbe. Különösen 1869-ben, a temérdek választási kihágásban ós visszaélésben nagy részük volt a törvény hiányos vagy homályos intézkedéseinek. Nem volt 1869-ben az országban senki, aki a törvény revíziójának szükségét ne érezte volna s maga a trónbeszód a 69/72 iki országgyűlés feladatai közé sorolta egy új választási törvény hozatalát. A kormány már 1869-ben gondolt egy erre vonatkozó törvényjavaslat beterjesztésére. De akkor közvetlenül a választási botrányok hatása alatt a hangulat olyan volt, hogy egy választási törvény hozatalánál aligha lehetett volna a 48-iki cenzus feljebbemelését kikerülni. A közönség nagy része a cenzus alacsony voltában vélte a temérdek visszaélés forrását felfedezni és felemelését köve-