Képviselőházi irományok, 1910. LVI. kötet • 1325-1374. sz.

Irományszámok - 1910-1331. A koronázási hitlevelet szerkesztő országos küldöttség jelentése

80 1331 szám. Mária Teréziának 1741. évi június 24-én kelt hitlevele (1741 : 2. t.-c) két változtatást tüntet fel elődének hitlevelével szemben. Az egyik az, hogy a 3. pontban, mely a visszaszerzendő tartományok visszakapcsolásáról szól, hiányzik arra a záradékra való hivatkozás, amely az 1. pontban is bent van és amely szerint a törvények úgy tartandók meg, amint azok haszná­latára és értelmére nézve a király és az országgyűlés megegyeznek. Ezt a. változást maga után vonta a III. Károly király bitlevelének kiadása után megalkotott 1715 : 3. t.-c, amely bármely országrésznek az országtól el­választását a jelzett záradék alól kiveszi, vagyis ebben a kérdésben az emlí­tett záradék érvényesítését kizárja. A másik változtatás tulajdonképen nem is változtatás, mert mind a két hitlevélnek 4. pontja azt az elvet tartalmazza, hogy az öröklésre hivatott trónvárományosok kihalta után a királyválasztás szabálya ismét gyakorlatba lép, csakhogy míg a III. Károly király hitlevele egyedül I. Lipót király fiágának kihaltáról szól, addig az időközben megalkotott 1723 : 1. és 2. t.-c. következtében Mária Terézia hitlevelében az 1723 : 2. törvénycikkben kijelölt nőágak kihaltáról kellett megemlékezni. Ezenkívül Mária Terézia diplomájának 5. pontjában vannak szabatosító módosítások. II. Lipót királynak 1790. évi november hó 14. napján kelt hitlevele (1917 2. t.-c.) ismét két pontban különbözik Mária Terézia hitlevelétől. Elős*ö abban, hogy az 1. pont kifejezetten fenntartja a karok és rendek szabadságai­ról és köztehermentességéről szóló 1741 : 8. törvénycikknek rendelkezését, mely szerint ebben a törvényben biztosított jogok a törvények használatára és értelmezésére vonatkozó záradók alól kivéve maradnak és másodszor abban, hogy a korona őrzéséről szóló 3. pont kimondja, hogy a koronaőrök valláskülönbség nélkül választassanak. Az első változtatás ismét csak oly rendelkezést tartalmaz, amely időköz­ben- alkotott törvénynek, az 1741 : 8. törvénycikknek követelménye. I. Ferenc királynak 1792. évi június hó 5-én kelt hitlevelében (1792:2. t.-c) ismét van változás, melyek közül az 5. pontban előforduló a lényegét nem érinti, hanem csak a szabatosságot célozza; míg az 1. pontban a ko­ronázás megtartására vonatkozó Ígéretnél a szintén időközben alkotott 1791 : 3. törvénycikkre történik ""hivatkozás, amely tudvalevőleg hat hónapos határ­időt szab meg a koronázásra. V. Ferdinánd király 1830. évi szeptember hó 25-én kelt hitlevelének (1836 : 1. t.-c.) öt pontja semmiben sem különbözik I. Ferenc király hit­levelétől s magába a hitlevél tulajdonképeni biztosítéki részébe még oly pontot sem tartottak szükségesnek felvenni, mely az I. József király 1687. évi diplomájához hasonlóan azt mondta volna ki, hogy a szintén atyja éle­tében megkoronázott ifjabb király az országnak semmiféle igazgatásába nem fog beleavatkozni. A diploma bevezetése azonban ezt az elvet kimondja; s ugyancsak kimondja azt a koronázásról szóló 1830 : 1. t.-c.; tehát külön törvény. I. Ferencz József királynak 1867. évi június 6-án kiadott hitlevele (1867 : II. t.-c.) az, amely legtöbb változtatást tartalmaz az összes eddigi hitlevelek között. így nevezetesen kimaradt az addigi hitlevelek 1. pontjának az a fordulata, mely a trónörökösödést mint régtől fogva származottat tünteti fel, ami a való tényekkel ellentétbén már I. József királynak, 1687. évi hitleve-

Next

/
Thumbnails
Contents