Képviselőházi irományok, 1910. LIV. kötet • 1270-1323. sz.
Irományszámok - 1910-1304. A pénzügyi bizottság jelentépse "a jövedelemadónak részleges életbeléptetéséről" (1291. számú), "a vagyonadóról" (1292. számú) és "az 1916. évre kivetett III. osztályú kereseti adóérvényének fentartásáról" (1293. számú) szóló törvényjavaslatok tárgyában
214 1304. szám. kényszerűség parancsa alatt az állam elkerülhetetlen költségeinek fedezéséretörvényhozásunknak adórendszerünket a most tárgyalt javaslatokkal az adóevulució egy újabb fokozatába kell átvinnie. Az adóevoluciónak ezt a fokát úgy a pénzügyi elmélet, mint az adótörténetek akként állapítják meg, hogy a kezdetleges egyenes adó, Európaszerte a személyek egyszerű megadóztatásából indul ki fejadók, vagy fokozatos durva vagyonadók formájában, ez felel meg a közgazdaság akkori egyszerű beosztásának és képezi az egyensúlyok evolúciójának első stádiumát. Később a közgazdaság előhaladása, a munka megosztásnak fejlődése es a szociális integrálódás mellett az egyenes adók más stádiumba érnek, mert eltávoznak a személyektől és tárgyi adóra mennek át az úgynevezett reál-(hozadéki)adók alakjában, melyek teljes fejlődésüket a kataszteri adóban, föld- és házadóban érik el. A mi mostani adórendszerünk legnagyobbrészt még az adóevolució második fokában van ma is. Az adóevolució harmadik fokán az egyenes adó egy még fejlettebb közgazdaság ós még nagyobb szociális integrálódás következménye gyanánt újra visszatér a megadóztatandó tárgyakról a megadóztatandó személyekre, de már nem egyénenként vagy foglalkozásként tagoló durva fej- vagy osztályadó alakjában, hanem egy, a személyek összes vagyoni ós esetleg egyéni körülményeit tekintetbe vevő progresszív személyi adózás formájában, amely progresszió egyrészt a fogyasztási adók egyenlőtlenségének kiegyenlítésére szükséges, másrészt azon elvnek keresztülvitelére, amely a nagyobb jövedelmek és vagyonok megadóztatásában a keresetkópesség kisebb csökkenését látja ós elméletben az úgynevezett határórtékelmélet követelményeinek felel meg. E harmadik stádiumba az egyenes adók Európában a múlt század kilencvenes éveiben jutottak és épp oly jellemző módon, mint a XVIII. században a katasztrális adók, főleg Középeurópa akkori vezető hatalmának, Franciaországnak, a példája szerint igazodtak, azonkópen a XIX. század adóreformjainál Németország vette át a vezetést ós úgy a jövedelmi adó, mint az ehhez csatlakozó vagyoni adó szempontjából ma is a legtipikusabb példát (a svájci kantonok és a szász törvényhozásnak kezdeményezése után) Poroszország 1891. június 21-ón hozott »Einkommensteuer«-je és 1893-ban ehhez kapcsolt »Ergánzungssteuer« adója képezik. A progresszív személyi és vagyoni adóra való átmenet a német példa után Ausztriába, majd részben hozzánk is eljutott; míg azonban ott békés időben történt az adó kifejlesztése, nálunk a világháború nagy nehézségei között kell avval próbálkoznunk. Ez egyrészt jelenti azt, hogy míg Európa többi részében legalább eleinte a jövedelmi és vagyoni adó úgy léphetett életbe, hogy a tárgyi hozadéki adó vagy egyáltalában eltöröltetett vagy csökkentetett, vagy a községekre háríttatott át, addig nálunk hozadéki adórendszerünk teljes fenntartása mellett kell ezen új terhet is adózó polgárainkra vetni. Másrészt jelenti azt (és ebben a pénzügyi bizottság nemcsak maga, hanem a pénzügyminister úr aggályát is kifejezi), hogy míg másországokban ezen igen kényes, mondhatnánk subtilis adónem életbeléptetése a teljes közigazgatási apparátusnak békés időkben való igénybevételével történhetett, nálunk egy töredékes és a háborús viszonyok között nehezen funkcionálható közigazgatási szervezettel kell ugyanezen nagy feladatra vállalkozni. Azonban bizottságunk is, a kormány is, teljes tudatában van annak, hogy más megoldás számunkra nincs; miután a hadi állapot a terhek növelését kívánja, legelső sorban szükséges volt, hogy a terhek növelése az adóevolució egy magasabb foka által vitessék keresztül, oly formában, mely éppen a nagyobb jólétben levő vagy többet kereső osztályokat érinti, szemben a fogyasztási adó degresszív hatásával.