Képviselőházi irományok, 1910. XLII. kötet • 1058-1088. sz.
Irományszámok - 1910-1059. Törvényjavaslat a becsület védelméről
32 1059. szám. A specifikáló törvények közül pedig p. o. az olasz felsorolja az ingiuria tárgya gyanánt: Vonore, la riputazione, il decoro. 4. A. 258. §. szerint csupán teng állításával lehet rágalmazást elkövetni. A bírói gyakorlat kizárólag akkor állapít meg rágalmazást, ha a sértő egyedileg felismerhető módon konkretizálta a sértettnek személyes cselekvőségét. Eszerint nem rágalmazás, ha az inkriminált nyilatkozat oly szövegű, amely másnak a ténykedését helyezi előtérbe, még akkor sem, ha értelemszerűleg a sértettnek a magatartását szögezi le és nem rágalmazás, ha a sértő csupán tulajdonságot állított, még akkor sem, ha abban félreismerhetetlenül a sértettnek valamely személyes cselekvősége van objektivizálva. így csupán becsületsértés címén büntették, aki ügyvédről azt állította, hogy görcsösen keresi a reklámot, képtelen pereknek vitelére vállalkozik és ezért fegyelmi vizsgálatokat rendeltek el ellene; ítélőbíróról konkrét ügyre vonatkozással azt állította, hogy részrehajló volt; gyárosról azt híresztelte, hogy arája nem érdemli meg a bizalmat és csaló az is, aki forgalomba hozza azt; nőről azt állította, hogy feslett életet folytat; íróról azt állította, hogy valamit rideg üzleti érdekből írt meg. A külföldi törvények közül a német törvény szintén tény (Tatsache) állításáról szól. De az uralkodó felfogás minden konkrét valóságot (Vorhandenes oder Geschehenes), amit csak bizonyítás tárgyává lehet tenni, a tény fogalma alá von. Binding szerint mindaz tény, amit tudni lehet és tekintélyes írók veszik még a jövőben bekövetkezhető történést is ténynek. Hogy tény a testi vagy a lelki tulajdonság, a helyzet és az állapot, a cselekvésnek vagy a magatartásnak az indoka, a német irodalomban alig vitás. A francia törvény értelmében ugyancsak tény felhozása (imputation ou allégation d'un fait) a rágalmazás kelléke. Igaz, az irodalomban túlnyomó az a felfogás, amely szerint a rágalmazásnak fait déterminé az ismérve. A birói gyakorlat azonban nemcsak a szubstanciálás (fait précis) kellékétől tekint el, de ténynek vesz mindent, amit csak bizonyítás tárgyává lehet tenni (susceptible d'une preuve judiciaire). A francia bíró dijfamation-t állapít meg a tisztán tulajdonságot jelző szó használata esetében is, ha az adresszált harmadik személy abból tényre következtethetett. Egyik író a birói gyakorlatot azzal jellemzi, hogy a bíróságok túlszólesen állapítják meg a tény fogalmi körét. Az osztrák javaslat egymásmellé állítja a cselekvés, mulasztás, tulajdonság és érzület kifejezéseket (Handlung, Unterlassung, Mgenschaft, Gesinnung). Ellenben a norvég törvény elkerüli a »tóny« szó használatát ós így írja körül a rágalmazást: »Aki olyat imputál . . .« 5. A 258. §. szerint csak többek jelenlétében vagy több, habár nem együttlevő személy előtt tett tényállítással lehet rágalmazást elkövetni. Ez félreismerése a rágalmazás veszélyeztető jellegének. A gyalázkodásnak legveszedelmesebb fajtája ép az, amely alattomosan jár szájrul-szájra, házról-házra. Mindenki tud a hírről, külön-külön mindenki terjeszti is azt, a bíró mégsem éri utói a hír forrását, mert a sértett nem tudja bebizonyítani, hogy a tényt ugyanaz az egy személy állította többek jelenlétében vagy több, habár nem együttlevő személy előtt. Találóan jellemzi a helyzetet a törvénynek egyik bírálója. A nagy vállalat igazgatója előtt diffamáló tényt állít valaki a vállalatnak bizalmi állásban levő alkalmazottjáról. A meggyanúsított elveszti a bizalmat és elveszti állását. Az igazgató csak még egy igazgatóval közli a hírt, ez a másik igazgató is csak egynek adja azt tovább. A végeredmény, hogy egy existencia ment tőnkre. És ha a sértett rágalmazásért feljelentést tesz, a bíró
