Képviselőházi irományok, 1910. XXXVIII. kötet • 973-989. sz.
Irományszámok - 1910-973. Törvényjavaslat az országgyülési képviselőválasztó-kerületek számának és székhelyének megállapitásáról
u 973. száitL A 3. sz. melléklet részletesen bemutatja azokat a kirivó eltéréseket, amelyek a hazai választókerületek nagysága tekintetében eddig fenforogtak. Legyen elég itt példaképen csak a következőket idézni: Magyarországon az 1913. évi választói névjegyzék szerint a legnagyobb kerület (Budapest VII. kerülete 18.189 választójával) 168-szor akkora, mint a legkisebb (a 108 választóju bereczki kerület) volt. Sőt ha a tiz legnagyobb kerületet összefoglalva hasonlítjuk össze a tíz legkisebb kerület választóinak összegével, még akkor is több mint harmincszoros eltérést találunk, akkorát, mint aminőt megközelítőleg sem mutat a felsorolt külföldi példák egyike sem. A tiz legnagyobb magyarországi kerület közül hat budapesti, egy pedig: a gödöllői, amely Újpestet és Rákospalotát is magában foglalja, szintén Budapest közelsége révén emelkedik ki annyira a népes kerületek sorából is, ugy, hogy a tiz közül csupán három valóságos vidéki kerület van. Ausztriában ezzel szemben a tiz legkisebb kerület közül három bécsi, a többi hét pedig szintén kizárólag városi kerület, Lemberg, Krakkó, Grác és Linc városok kerületei. Ez az eltérés nagyon figyelemreméltó tanulságokat rejt magában. Mint hazánk példája mutatja (s többé-kevésbbé ama többi külföldi államoké is, amelyek régebben állapították meg választókerületeiket, bár távolról sem oly régen, mint Magyarország), főleg a városi kerületek azok, amelyek népességien, kultúrában és gazdasági jólétben leggyorsabban fejlődve, mihamar messze túlnőnek a megszabott kereteken, s bármily aggodalmas pontossággal kerekíttetnek is ki a választókerületek, a fejlődő élet hatalmas erejénél fogva épen ezek a kerületek rövid idő alatt megbonthatják az egyensúlyt.,'' >u>V Még pedig ugy bontják meg, hogy az a kultúra és gazdasági fejlettség képviseltetésének épen nem kedvező; mennél több egyén tömörül a városi kerületben, aránylag annál rosszabbá válik a városi lakosság képviselete a vidékkel szemben. Budapest székesfővárosban például 1869-ben egy választókerületre 30.076 lakos jutott, 1810-ben pedig 95.971; többi fejlődő városunkban is majdnem mindenütt megkétszereződött, vagy még ennél is erösebben fejlődött e negyven év alatt a népesség ; nyilvánvaló tehát, hogy e városok képviselete is országgyűlésünkön aránytalanul kedvezőtlenebbé vált. Ha tehát van jogosultsága annak a szempontnak, hogy a városok s a kultúra és gazdasági fejlettség tekintetében előrehaladottabb vidékek a választókerületek megalkotásánál kedvezményes elbánásban részesittessenek, arra a nagyobb súlyra való tekintettel, amelylyel a jelen társadalmában birnak: akkor kétszeresen megokolt ez a kedvezményes elbánás a jövőre való tekintettel, nehogy a formailag egyenlő eljárás folytán ezek a fejlődő centrumok idővel az arányos képviseltetés szempontjából még háttérbe is szoruljanak. S amikor a városoknak az őket megillető nagyobb súlyt akarjuk biztositani az országgyűlésen, nem lehet megfeledkeznünk arról a szinte fizikai törvény erejével ható jelenségről sem — amit az összes demográfiai és gazdasági megfigyelések is igazolnak — hogy a városokban ismét a központ bir legnagyobb sulylyal, ez vonzza magához a perifériákról az értelmi és vagyoni erőt, itt halmozódik föl, ide tódul be mindaz, ami a városi elemben legértékesebb és legvárosibb. A városok központjaiban, belső negyedeiben tehát kisebb létszám is hiven reprezentálja a városi elem kulturális és gazdasági kiválóságát; mig a külső részeken nagyobb kerületek alkotása is indokolt, egyfelől, mert a külső részek fejlődése közvetve igen gyakran a központból kifelé ható erő eredménye, másfelöl, mert a külső területek legértékesebb elemei ritkán állandóak, azokat a központ többnyire felszívja és magába olvasztja.
