Képviselőházi irományok, 1910. XXXVIII. kötet • 973-989. sz.

Irományszámok - 1910-973. Törvényjavaslat az országgyülési képviselőválasztó-kerületek számának és székhelyének megállapitásáról

9t3. szám. át> Ausztriának uj váíasztőítérületi beosztása mái eiekííek a tanulságoknak a figyelembevételével készült, s bizonyára ezért alkottak kicsiny városi kerületeket a központban, aránylag nagyobbakat a külvárosokban, s ezért alkották a legnagyobb vidéki kerületeket Galíciának ruthén részeiben, ahol a kulturális és gazdasági fejlettség nemcsak ma a legalacsonyabb, hanem előreláthatólag a jövőben is stagnáló, vagy legalább is lassan haladó marad. . ' Ez a törvényjavaslat, ületöleg az ennek intenciói szerint kiadandó részletes beosztás távolról sem tervez oly szélsőségeket, mint aminők az osztrák kerületi beosztásnál mutatkoznak. Azt azonban a tervezet készitésénél szem előtt tartottam, hogy a kultúrában és gazdasági jólétben előrehaladottabb területek (legyenek azok akár városi, akár vidéki területek) aránylag kisebb kerületeket kapjanak, s igy több képviselőt választhassanak. Tettem ezt elsősorban a jövő alakulás szempontjából, hogy a bekövetkezhető fejlődés ezen területek képviseltetési kilátásait ne rontsa meg, de tettem abban a meggyőződésben is, hogy jelenlegi erőviszonyaik is intenzivebb képviseltetést tesznek indokolttá. Amikor az 1848. évi országgyűlésen — a később az V. törvénycikkbe iktatott —kerületi beosztást a Karok és Rendek tárgyalták, s amikor hangok emelkedtek — bár kizárólag partikuláris érdekekből — a kerületek minél egyenlőbb megosztása mellett, Kossuth Lajos, a beosztási tervezetnek egyik társszerzője, aki tárgyilag meg nem okolható egyenlőtlenséget bizonyára meg nem tűrt volna, maga védte meg a műveltebb és gazdaságilag fejlettebb vidékeknek juttatott nagyobb kedvezményeket („ha ugy mérjük is a kerületeket, mint a sáfrányt, s ha ugy vesszük is fel, hogy minden árvái lakos annyit nyom, mint egy váczi-utcai milliós Pesten, még igy sem jut Árvának 3 egész követ"). Ezért alkotott az 1848. évi törvényhozás 15.000 és 40.000 lakóju kerületeket is az átlagos 30.000 főnyi népességüekkel szemben. Ez a történelmi példa is indokolja az eltéréseket, amelyeket — ismétlem — nemcsak a kifejezetten városi kerületek javára látok helyénvalónak, hanem ama vidéki kerületek, gyakran egész vármegyék javára is, ahol a népesség műveltsége, az adőstatisztikából megállapítható gazdasági jóléte közszempontbői az illető területet az értékesebbek közé, népét a politikailag jelentősebbek közé sorozza. Ezek a területek különben is többnyire fejlődésre képesebbek, s igy a jövő képviseltetés egyensúlya szempontjából is indokolt ezeket kisebb választókerületekre osztani. Bármily fontos és lehetőleg szem előtt tartani kivánt elv volt ez különben, még sem tudtam azt tervezetemben következetesen és mindig érvényesíteni, mert gyakran éreztette hatását ezzel az elvvel szemben egy másik, szintén nem alárendelt jelentőségű szempont, az t. i., hogy a szerzett jogokat, amennyire lehetséges volt, kimélni akartam, s nagyon feltűnő változásokat kezdeményezni, egyes vidékek képviseltetését a korábbi állapothoz képest szembetűnően lefokozni, nem tartottam helyesnek. 1 Egyedül a lehető egyenlősítésre való törekvés és a kultúrában és gazdaságilag fejlettebb vidékek előtérbe helyezése azzal a következménynyel járt volna, hogy némely vármegyei törvényhatóságban, ahol a műveltség s a gazdasági jólét — többnyire a földrajzi viszonyok kényszere miatt — kezdetlegesebb fokon áll, s ahol a népességi és a választói aránynál fogva is kevesebb kerület létesítése lenne indokolt, feltűnően leszállana a kerületek száma. Az ily esetekben figyelemmel voltam arra, hogy a korábbi állapot az illető vidék népének már bizonyos politikai súlyt biztosított, s azt úgyszólván némi politikai iskolázottságban részesítette; a történelmi fejlődésre s a szerzett jogokra való tekinteteken kivül is van tehát okunk föltenni, hogy e törvényhatóságokra továbbra is megnyugvással lesz bízható a politikai jogoknak az őket — osztó igazság szerint — megillető résznél valamivel nagyobb mértéke. Ezért nem hozom javaslatba némelyik vármegyében a kerületek számának oly mérvű csökKépv. iromány. 1910—1915., XXXVHI, kötet. 4