Képviselőházi irományok, 1910. XXXVIII. kötet • 973-989. sz.
Irományszámok - 1910-973. Törvényjavaslat az országgyülési képviselőválasztó-kerületek számának és székhelyének megállapitásáról
9?3. szám. U Fontos kérdés azonban ezek után az, hogy milyen támpontokhoz kell mégis ragaszkodnunk a kerületek minél igazságosabb megalakítása érdekében, illetőleg, hogy milyen szélső határokig lehet elmennünk a tárgyi igazság érdekében az alaki egyenlőség rovására? Az Indokolás 2. sz. mellékletét alkotó kimutatás szerint a külföldi példák arra vallanak, hogy a számszerű egyenlőséget általában nagyon alárendelt szempontnak tekintik, sokkal alárendeltebbnek, mint amennyire azt —• már itt is hangsúlyozni kívánom — részemről helyesnek és megengedhetőnek tartom, jóllehet hazai viszonyaink közt, a nálunk nagyobb hullámzásokat mutató kulturális és gazdasági fejlettség egyébként még nagyobb eltéréseket is indokolhatővá tenne. Hogy a külföldi példák felsorolását a hozzánk legközelebb álló Ausztriával kezdjem, itt valóban megvalósult ugyan az általános, egyenlő, titkos választói jog, de az egyes választókerületek között rendkívül szélsőséges különbségek vannak. Bécs város 3-ik számú választókerületében csak 2.191, 1-ső kerületében csak 2.208, 4-ik választókerületében csak 2.484 választó választ egy képviselőt, sőt még Lemberg 4-ik kerületében is csak 3.169; Galiczia sokali választókerületében ellenben 59.963, a rawa-ruskaiban 58.912, s obertyni választókerületében 58.467 választó. Ausztriában tehát a legnagyobb kerületben 27-szer annyi választó választ egy képviselőt, mint a legkisebb kerületben. De még magában Bécs városában is igen nagy — jó tízszeres — különbségek vannak az egyes kerületek választóinak száma között, mert a fent ismertetett minimumokkal szemben a bécsi 22-ik számú kerület 22.734, a 11-ik számú 22.305, a 23-ik számú 21.843 választó után küld egy-egy képviselőt. Ausztria tiz legnagyobb választókerületében a választók száma az 1911. évben együttvéve 542.229-re rúgott, a tiz legkisebb kerület választóinak száma pedig csak 30.010-et tett, tehát még igy is 18-szoros különbség mutatkozik. S ellenvetésül ez adatokkal szemben még azt sem lehet felhozni, hogy a választókerületek oly régen állapittattak meg, hogy a népesség nagyon eltérő későbbi fejlődése okozhatta volna ezt a feltűnő eltolódást; mert hiszen Ausztria választókerületi beosztása tudvalevőleg 1907. évben történt, tehát a legújabbak közül való, s az itt idézett 1911. évi adatok mindössze négy évvel későbbről erednek, mint a választókerületek megalakítása. Ausztria különben épen nem egyedül álló példa a választókerületek látszólagos egyenlőtlen beosztására, sőt a szélsőségek még nagyobbak Belgiumban, ahol a legnagyobb kerület, az 52.607 választóju Anvers 88-szorosa a legkisebbnek, az 598 választóval birő Fauvillersnek, s a tiz legnagyobb kerületben itt is együttvéve 18-szor annyi választó van, mint a tiz legkisebb kerületben. A Németbirodalomban a legnagyobb képviselőválasztó-kerületben S39.256 választó van, a legkisebben pedig 10.709; Nagybritanniában 52.984 választó ugyanúgy egy képviselőt választ, mint 1.742; a legnagyobb választókerület mind a két államban több mint harmincszorosa a legkisebbnek. A két skandináv államban, Svédországban és Norvégiában is egyaránt 25—26-szoros különbségek vannak a legnagyobb és a legkisebb választókerületek között; Franciaországban több mint tízszeres, Olaszországban közel hétszeres. A rendelkezésre álló külföldi anyagban csupán Dániánál és Németalföldnél száll lejebb e kilengés ötszörösnél; azonban itt is több mint négyszerese a legnagyobb választókerület a legkisebbnek. A képet még ki kell hogy egészítsék Magyarország adatai, egyik ujabb bizonyságául annak, hogy bármennyire szokásos és indokolt is a fentebbi példák szerint a számszerű egyenlőségtől való eltérés: mégis a hazánkban e tekintetben eddig létező állapot annyira szélsőséges volt, hogy azt továbbra fentartani csakugyan nem lehet,
