Képviselőházi irományok, 1910. XXXVI. kötet • 958-967. sz.
Irományszámok - 1910-965. Törvényjavaslat a váltóról
182 965. szám. szerint az utólagos kitöltési jog szabályozása az egyezményen kívül esvén, a belföldi törvényhozások hatáskörébe tartozik. Az Egységes Szabályzat és a nemzetközi Egyezmény tehát nem korlátozza törvényhozásunkat abban, hogy ezt a kérdést a váltójog keretén belül szabályozza. Hogy pedig ez a szabályozás hazai váltóforgalmunk biztonsága érdekében szükséges, azt bővebben indokolni felesleges. Ennélfogva az utólagos kitöltés jogának szabályozását a javaslat felvette rendelkezései közé, még pedig közvetlenül a 2. §. után annak utolsó bekezdéseként, mert az tárgyánál fogva a 2. §-hoz tartozik. Tekintettel arra, hogy az Egységes Szabályzat a kifogások korlátozásával egy külön (16.) cikkben foglalkozik és hogy a javasolt pótlás ez utóbbi rendelkezés bővítésének vagy magyarázatának a látszatával bír, felmerülhet az a kérdés, nem volna-e célszerű e látszat kikerülése végett az utólagos kitöltés jogát, az angol váltótörvény 20. §-ának mintájára, közvetlenül ilyenként megállapítani és szabályozni. A javaslat ezzel szemben azon az állásponton van, hogy a hazai törvényhozás az utólagos kitöltés jogát szabályozni jogosítva lévén, tetszésétől függ, hogy ezt a szabályozást közvetlen rendelkezésnek vagy a kifogások korlátozásának alakjában teszi-e. Ehhez járul, hogy az utólagos kitöltés jogára vonatkozó kifogás tárgyánál fogva annyira eltérő a 16. cikkben említett kifogásoktól (az előbbiek in rem, az utóbbiak in personam irányulnak stb.), hogy az egyik rendelkezést a másiknak magyarázataként vagy kibővítéseként tekinteni nem lehet, bár előfordulhat, hogy adott esetben valamely kifogást mindkét rendelkezés kizár. A 2. §. utolsó bekezdése, ámbár az 1911. évi magyar jogászgyülós fent idézett határozatát veszi alapul, attól mégis több irányban eltér. Az 1911. évi jogászgyülés határozatát, amely az utólagos kitöltést a váltóürlapon hagyott »hézag«-tól tette függővé, a beérkezett vélemények egy része szűknek véli. Felhozzák ellene, hogy a hézag fogalmát az eddigi joggyakorlat még nem tisztázta és így annak felvétele bizonytalanságra vezet. Azt kívánták ennélfogva, hogy a váltónak a telepítéssel való utólagos kitölthetését a törvény kifejezetten felemlítse Minthogy ez az óhaj a kir. Kúriának az" 1912. évi május hó 21-ón 945/1911. szám alatt hozott ítéletével megkezdett és azóta állandóan követett gyakorlatára támaszkodik, előle a javaslat teljesen nem zárkózhatott el, még pedig annál kevésbbó, mert az a kérdés, hogy mikor és mennyiben tekinthető a váltó kitöltetlennek, — mikor tekinthető tehát az utólagos pótlás még »kitöltés«-nek, nem pedig a »kitöltés« keretén kívül eső kiegészítésnek, — helyesen csakis a forgalmi életben meghonosodott gyakorlat alapján dönthető el. Hazai forgalmunkban pedig a váltón az intézvényezettnek és lakóhelyének megjelölésére rendelt rész alatt üresen hagyott helyet, — még ha fizetés helyére vonatkozó utalást nem tartalmaz is, •— utólagos kitöltésre, tehát a telepítés (telep vagy telepes) utólagos bejegyzésére alkalmas helynek tekintik és ily módon gyakran ki is töltik. Mindezeknek megfontolásával és tekintve azt, hogy az Egységes Szabályzat 2. cikke szerint nemcsak a fizetés helyének, hanem a lejáratnak és a kiállítás helyének külön megjelölése is hiányozhatik, anélkül hogy ez a hiány a váltót érvénytelenné tenné, a javaslat az utólagos kitöltésre vonatkozó szabályt, amelyet a Vt. 93. §-ából vett át, külön mondatban kiterjeszti a most felsorolt alkotórészek külön megjelölésére is. Ehhez azonban a külön értelmezésre szoruló »bózag« helyett azt követeli meg, hogy a váltón a szokásos helyen oly üresen hagyott rósz álljon rendelkezésre, amelyet az emiitett alkotórészek külön megjelölésével ki tölteni lehessen.
