Képviselőházi irományok, 1910. XXXVI. kötet • 958-967. sz.

Irományszámok - 1910-964. Törvényjavaslat az idegen és a saját váltóra vonatkozó jog egységesítése tárgyában az 1912. évi július hó 23. napján Hágában kelt nemzetközi egyezmény és a hozzátartozó egységes szabályzat becikkelyezéséről

136 964. szám. • nyebben bizonyítható, mint a csak egy személyt érő baleset vagy betegség; és — ami itt inkább fontos — igen nagy nehézségekbe ütköznék annak bebizonyítása, hogy az állított személyes erőhatalom nem forgott fenn, különösen olyan esetekben, amidőn a váltócselekmények színhelye távol esik a perbíróság székhelyétől. Közömbös, vájjon az erőhatalom a váltócselekmény színhelyén avagy a váltóbirtokos lakóhelyén állott-e be, vagy a kei hely közötti közlekedést tette lehetetlenné. A bíróság mindegyik esetben megállapíthatja az erőhatalom fennforgását. A bíróság hasonlóképen erőhatalom fennforgására következtethet abban az esetben is, hogy ha moratóriumot, rendeltek el, amennyiben annak váltójogi hatálya külön szabályozva nem volna. A külföldi moratóriumra vonatkozólag különben a váltóról szóló törvényjavaslat külön rendelkezést vesz fel az 53. cikkhez. Habár az Egységes Szabályzat mellőzi is az erőhatalom fogalmának pozitív irányban való körülírását, az 53. cikk szabályozásából mégis megállapítható,, hogy váltójogi erőhatalomnak csakis a kellő gondosság alkalmazása mellett sem elhárítható, nagyobb körre kiterjedő olyan objektív tény avagy akadály minősíthető, amely az átlagos emberi képességnek lehetetlenné teszi a váltócselekményeknek kellő időben való teljesítését. A konkrét esetben döntő bíróságok tehát a váltójogi erőhatalom fennforgásának megállapításánál nem annyira a felek személyes körülményeit figyelembe vevő idividuálizációval, hanem inkább az 53. cikk szellemének megfelelő objektív alapon fognak eljárni. Az a kérdés, hogy egyik állam bíróságának az erőhatalom fennforgása, kérdésében hozott döntése mennyiben kötelezi más államok bíróságait, az. általános nemzetközi magánjog és esetleg fennálló külön egyezmények szabályai szerint döntendő el. VIII. FEJEZET. A közbenjárásról. A VIII. fejezet »A közbenjárásról« cím alatt a névbecsülő elfogadásnak és fizetésnek szabályozását adja. Az 54. cikk a mindkettőre kiterjedő általános szabályokat tartalmazza; az 55—57. cikkek a névbecsülő elfogadásra, az58—62. cikkek pedig a névbecsülő fizetésre vonatkoznak. 54. ákJc. Az 1. bekezdés meghatározza, hogy ki jelölhet ki a váltón szükségbeli utaiványozottat, a 2. bekezdés azt a kérdést dönti el, hogy kiért lehet a váltót nóvbecsülésből elfogadni vagy kifizetni, a 3. bekezdés pedig, hogy ki teljesítheti a névbecsülő elfogadást vagy fizetést. Ezek a szabályok lényegileg megfelelnek jelenlegi váltójogunk rendelkezéseinek. A 2. bekezdés szerint a névbecsülésnek nemcsak a visszkeresetileg kötelezettek, hanem az elfogadó érdekében is lehet helye. A 3. bekezdés, — szemben a Vt. 62. §-ával, amely szerint a névbecsülőfizetést bárki, tehát az elfogadó is, teljesítheti, — az elfogadót kizárja a névbecsülők köréből. Kiküldötteink javasolták ugyan, hogy az Egységes Szabályzat Vt.-ünk 62. §-ának álláspontjára helyezkedjék, mert az elfogadónak érdeke= lehet, hogy a névbecsülő fizetés által váltókeresetet nyerjen a névbecsült és előző