Képviselőházi irományok, 1910. XXXVI. kötet • 958-967. sz.

Irományszámok - 1910-964. Törvényjavaslat az idegen és a saját váltóra vonatkozó jog egységesítése tárgyában az 1912. évi július hó 23. napján Hágában kelt nemzetközi egyezmény és a hozzátartozó egységes szabályzat becikkelyezéséről

116 964. szám. váltóra vonatkozó különleges szabályokat állapítja meg, egyebekben pedig utal az első címnek itt is alkalmazható rendelkezéseire. Az Egységes Szabályzat egyes cikkeihez a következő megjegyzéseket fűzöm: ELSŐ CÍM. Az idegen váltóról. I. FEJEZET. Az idegen váltó kiállításáról és alakjáról. 1. és 2. cikk. Az idegen váltó lényeges kellékei általában ugyanazok, mint amelyeket jelenlegi törvényünk: az 1876 : XXVII. törvénycikk (Vt.) 3. §-a felsorol. Az Egységes Szabályzat azonban — eltérve a Vt.-től — nem »lényeges kellékekről*, hanem csak » alkotórészekről^ tesz említést (2. cikk, 1. bek.), aminek oka az, hogy bizonyos »alkotórószek« hiánya nem vonja még maga után a váltó semmisségét. A 2. cikk ugyanis kimondja, hogy az oly váltót, amelyen a lejárat nincs megjelölve, megtekintésre szóló váltónak kell tekinteni ; továbbá hogy külön megjelölés hiányában az intézvényezett neve mellett megnevezett helyet a fizetés helyének és egyúttal az intézvónyezett lakóhelyének kell tekinteni és végre, hogy azt a váltót, amelyen a kiállítás helye megjelölve nincs, a kibocsátó neve mellett megnevezett helyen kiállított váltónak kell tekinteni. A »váltó« elnevezés kellékét illetően (1. cikk 1. pontja) meg kell említeni, hogy az Egyezmény 2. cikke értelmében mindegyik szerződő állam megállapíthatja, hogy a területén kiállított váltókat, ha rendeletre szólanak, akkor is váltóknak kell tekinteni, ha az okirat szövegében a váltó elnevezés nem foglaltatik. Ezek a váltók nálunk is érvényeseknek ismerendők el. Viszont ezekben az országokban jövőre érvényes lesz a váltó elnevezéssel ellátott okirat abban az esetben is, ha nem szól rendeletre, míg a váltó elnevezést megkövetelő országban kiállított, csak rendeletre szóló okirat semmisként bírálandó el azokban az országokban is, amelyek a saját területükön érvényesnek ismerik el a váltó elnevezéssel külön el nem látott okiratokat. A váltó megjelölésére — amint azt már említettem — az egyes országokban szokásos elnevezések az Egyezmény 24. cikkének 2. bekezdése értelmében a németalföldi kormánnyal közlendők. Hogy a fizetési meghagyás feltétlen legyen (1. cikk 2. p.), az megfelel jelenlegi jogunk szellemének is, habár a Vt. ezt kifejezetten nem is mondja ki. Az Egyezmény 3. cikke szerint mindegyik szerződő állam a területén vállalt váltójogi kötelezettség tekintetében meghatározhatja azt, hogy mily módon lehet az aláírást helyettesíteni, feltéve hogy a váltóra vezetett közhitelességű tanúsítvány bizonyítja annak az akaratát, akinek az aláírást teljesítenie kellett volna (L. erre nézve a váltóról szóló magyar törvényjavaslat 82. §-át). Az ilyen módon kiállított váltónyilatkozatokat az Egységes Szabályzat 75. cikke értelmében a többi szerződő állam is köteles érvényeseknek elismerni. A lejárat idejéről a 32. cikknél külön van szó.