Képviselőházi irományok, 1910. XXXVI. kötet • 958-967. sz.
Irományszámok - 1910-964. Törvényjavaslat az idegen és a saját váltóra vonatkozó jog egységesítése tárgyában az 1912. évi július hó 23. napján Hágában kelt nemzetközi egyezmény és a hozzátartozó egységes szabályzat becikkelyezéséről
964. szám. 109 A 14. és részben a 13. cikkben érintett fedezeti kérdésnek, amelynek a francia jog szempontjából van jelentősége, a mi váltójogunkba való bevonása ellentétben állana annak alapvető elvével, amely szerint a váltó absztrakt kötelezettséget megállapító értékpapír. Ennélfogva a fedezet kérdésének szabályozását nem tartom sem célszerűnek, sem szükségesnek. A 13. cikkben említett gazdagodásra alapított követelést a váltóról szóló törvényjavaslat 104. §-a szabályozza. A váltó elveszésének kérdését, amelyet a 15. cikk szintén a szerződő államok önálló szabályozásának tart fenn, a váltóról szóló törvényjavaslat 100—103. §-ai rendezik. Végre a 16. cikkben említett, elévülést félbeszakító és felfüggesztő okokat, valamint az ezekre vonatkozó kollíziós rendelkezéseket a váltóról szóló törvényjavaslat 96—99. §-ai állapítják meg. 17. cikk. Egyes szerződő államokban, különösen pedig Franciaországban, bizonyos 'hétköznapokat is egyenlővé tesznek az ünnepnapokkal olyan értelemben, hogy azokon fizetések ós más a kötelmi jogi viszonyokból eredő ténykedések elvégzése nem követelhető. Ezeknek az államoknak különleges viszonyait tartja szem előtt a 17. cikk. E cikk rendelkezésének felel meg a jelen becikkelyező törvényjavaslat 4. §-ában foglalt felhatalmazás. 18. cikk. A 13—16. cikkeknél már szó volt arról, hogy a hágai értekezlet a váltóképesség kérdését nem szabályozta egységesen, hanem arra nézve csak a törvények összeütközése szempontjából állított fel szabályokat. Az Egyezmény 18. cikke ezekre a szabályokra nézve tartalmaz fenntartást, aminek méltatása az Egységes Szabályzat 74. cikkének indokolásánál található. A váltóról szóló törvényjavaslat; 74. §-ához fűzött utolsó bekezdésében, •el ezzel fenntartással. • 19. cikk. A szerződő államok kölcsönösen kötelezettséget vállaltak abban a tekintetben is, hogy a váltó érvényességót nem teszik függővé a hazai bélyeges illetékszabályok betartásától. Ez a kötelezettség azonban két irányban van korlátozva. Mindenekelőtt felhatalmazást nyertek a szerződő államok annak kimondására, hogy a kellően nem bélyegezett váltók alapján keletkezett követelések területükön mindaddig nem érvényesíthetők, amíg a lerovandó bólyegilletéket utólagosan ki nem fizették. Emellett jogukban áll, hogy az alaki váltó-szigort is (a váltó eljárásban nyújtott különös kedvezményeket) csak olyan váltókkal szemben ismerjék el érvényesülőnek, amelyeknek bélyegilletéke már az okirat kiállításakor le volt róva. Kifogást egyik megszorítás ellen sem lehet emelni, mert hiszen a jogvédelem kiterjed a váltóra, tekintet nélkül az illeték lerovására, és C3ak a váltóból eredő követelések érvényesítése van függővé téve a különben sem nagy összeget kitevő