Képviselőházi irományok, 1910. XXXIV. kötet • 887-903. sz.
Irományszámok - 1910-887. Törvényjavaslat az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról
40 887. szám. Ezzel a megoldási móddal szemben annak az aggálynak szoktak kifejezést adni, hogy az elnök nemcsak vezetni, de irányítani is fogja az esküdteket s gyakorlott bírói képességeivel, nagy tekintélyével túlságosan ránehezedik az esküdtek működésére, aminek folytán a verdikt nem az esküdtek vagy legalább nem kizárólag az esküdtek meggyőződését, hanem az elnök felfogását fogja kifejezésre juttatni. Ezzel az esküdtbíróság Schöffe-bírósággá alakul át, amelynek ítéleteiben a szakbírák mellett az egyszerű polgáresküdtnek alárendelt szerep jut; az ítélkezés a nép széles rétegeiben nem fogja azt a megnyugvást kelteni, amelyet a nép ítéletének tartott esküdtbírósági ítélet eddig nyújtott, de nem fog a verdikt belsőleg sem azokkal az ítélkezés színvonalát emelő tulajdonságokkal dicsekedni, amelyek az esküdtbíráskodás tulajdonképpeni létjogát megadják ; nem fognak kellő hatályossággal érvényesülni az élet rendkívüli jelenégeinek elbírálásánál azok a méltányossági szempontok, amelyeknek értékelésére az esküdt alkalmasabbnak mutatkozik,, mint a bűncselekményekre vezető tényezőkkel szemben kevésbé érzékeny,, mert állandóan ítélkezéssel foglalkozó szakbíró. A javaslat mint, a 15. §. rendelkezéséből kifejezetten kitűnik, az esküdtbíráskodás lényegének ily elhomályosítására nem nyújt módot, mert valahányszor az elnök fejtegetésbe kíván bocsátkozni, azt csak a felek jelenlétében teheti, fejtegetésében pedig a 14. § rendelkezései szerint sem a bizonyítás eredményéről, sem a bizonyítékok mérlegeléséről nyilatkoznia nem szabad. 3. Az 1913. évi olasz bűnvádi perrendtartás, amely e javaslat alapgondolatainak megfelelően az esküdtek tanácskozásának vezetését szintén az. esküdtbíróság elnökére bizza, az esetleg érvényesíteni kívánt elnöki befolyás meggátlása érdekében úgy rendelkezik, hogy az esküdtek tanácskozásánál a vád és a védelem képviselőjének is jelen kell lennie. A javaslat ezt a rendelkezést nem követte, mert azt részben a bírói szabadsággal ellenkezőnek, részben feleslegesnek tartja. A bírói szabadsággal ugyanis ellenkezik, hogy a határozat hozatalát megelőző tanácskozásnál más, mint bíró jelen lehessen s különösen, hogy a felek érdekét képviselő személy bárcsak passzív jelenlétével is feszélyezhesse az ítélkezésre hivatottak szabad megnyilatkozását. Az esküdtbíróság elnöke más megítélés alá kerül, mert bírói hivatásának természeténél fogva egyik irányban se,m szabad elfogultnak lennie és egyik fél érdekeit sem képviselheti. Őt bírói esküje éppen úgy pártatlanságra kötelezi, mint az esküdteket. Ha tehát bírói meggyőződése az esküdtekkel ellenkező állásfoglalását érthetővé is tenné, s így a tanácskozásban való aktiv részvételével döntő befolyást gyakorolhatna is averdikt meghozatalára, passzív jelenléte mellett nem kéli félni attól, hogy pártatlansága kétségessé lesz s jelenléte az esküdteknek bármily szabad megnyilatkozását gátolja, vagy az esküdteket éppen megfélemlíti. Jelenléte a kérdések helyes értelmezésének biztosításán kívül legfeljebb arra fog kihatni -— és ez a hatás szerfelett kívánatos — hogy az esküdtek tanácskozásában illegitim befolyások még egyes esküdtek részéről sem érvényesülhetnek. Az igazságügyi kormány ezért megnyugvással a magyar bírói kar pártatlansága kötelessógtudása iránt, a tervezett új jogszabályoktól az esküdtbíráskodás színvonalának emelkedését reméli s meg van győződve arról, hogy az sem az esküdtbíráskodás lényegót, sem az esküdtbíróság működése iránt a. szélesebb néprétegekben élő bizalmat távólról sem fogja érinteni. 4. A 13. §. harmadik és negyedik bekezdése az esküdteknek mások részéről fenyegető befolyásolása ellen irányul, amikor a következőket rendeli:
