Képviselőházi irományok, 1910. XXXIV. kötet • 887-903. sz.
Irományszámok - 1910-887. Törvényjavaslat az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról
14 887 szám. Az intézmény behozatalánál ez alkalommar is inkább politikai, mint igazságügyi szempontok hatottak közre. Amint vitán kívül áll, hogy a francia code d'instruction criminelle első sorban visszahatásként jelentkezik a XVIII. század embertelen és önkényes büntetőjogával szemben, úgy az európai hasonló törvónyművek is, amelyek ezt a kódexet vették mintaképül, önkénytelenül ugyanennek az eszmeáramlatnak a kifejezői; bárha megalkotásuk idején azokkal a veszedelmekkel, amelyek a XIX. század legelején még fenyegettek, immár kevésbbé kellett számolniok. 3. Az utolsó évtizedekben az esküdtbíróság politikai jelentősége éppen ezért háttérbe szorult és azt a felmerülő reformkérdéseknél már világszerte első sorban az igazságügyi érdekek szempontjából értékelik. Különösen felhozzák az esküdtbíró^ággal szemben, hogy annak politikai jelentőségét aláásta az anyagi jog megfelelő kodifikációja, a bíró szabadságának az újabb kódexekben és tervezetekben jelentékeny kiterjesztése, továbbá a független bírói kar kialakulása, amely tudományos készültségénél, emberiességénél, az életviszonyoknak az eddiginél teljesebb megismerésénél fogva többé oly önkényes ítélkezésre nem képes, amilyen az előző századok bíráskodása volt. Az egyéni szabadságnak megfelelő garanciát nyújt a szakbíróság is, amely inkább ment azoktól a megfelelő készültség ós gyakorlat hiányából fakadó tévedésektől, amelyeknek a nem szakértő és a kevésbé képzett, kevésbé fegyelmezett esküdt inkább ki van téve. Igazságügyi szempontból is kétségbe vonták újabban az esküdtbíráskodás létjogát. Különösen heves támadást intéztek az esküdteknek büntető bírói funkciókra való képessége ellen a büntetőjog új irányainak egyes képviselői. Ezek az új irányok ugyanis azt követelik, hogy a törvényhozás a bűncselekmény helyett a bűntettest állítsa előtérbe s a bíró az ítélet meghozatalánál szintén nem annyira az elkövetett egyszeri bűntettre, hanem inkább a tettesnek egész életfolyásában megnyilatkozó egyéniségére és életviszonyaira vesse a fősúlyt. Ez az új irány ilykép a bíróságra eddig nem ismert új féladatokat ró, amelyeknek helyes megoldásához nemcsak az egyszerű ember megfigyelő képessége, hanem erős lélektani készültség, mélyebb emberismeret, erősen fegyelmezett elme szükségesek. Anélkül a bíró könnyen esik tévedés áldozatául ; vagy a társadalmat hagyja védtelenül, vagy ártatlanul elítéli a bűntettest. És bizonyos: amióta a kriminológia erős lendülete a bűncselekmények számos előidéző tényezőjét feltárta, a védelem az esküdtbíróság előtt sohasem mulasztotta el e tényezőknek túlságos előtérbe állítását s gyakran tűzte ki céljául, hogy a bűnösséget csökkentő egyes körülményeket a bűnösséget kizáró tónyezőkül állítsa az esküdtek elé. Nem is eredménytelenül. Az esetek jelentékeny számában az esküdtek a korlátozott elmeállapotot az elmebetegséggel, az ingerültséget öntudatlan állapottal cserélve fel, a vádlottakat felmentették; aminek káros hatása nemcsak azért volt, mert a jogérzetet általában bántotta, hanem azért is, mert az anyagi jognak még mindig uralkodó szabályozása mellett az így felmentett egyénnel szemben a bíróság biztonsági rendszabályt sem alkalmazhatott s így a társadalom biztonsága védelem nélkül maradt A kriminológiai iskola és különösen vezető jogász-képviselői, Ferri és Garofalo azért már évtizedek előtt nagy hévvel léptek fel az esküdtbíróság ellen ; egyfelől azt hangsúlyozták, hogy a laikusok bíráskodása a munkafelosztás modern elvével ellentétben áll, másfelől, hogy az ítélkezés nélkülözi e komoly
