Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

68 Hogy minő körülményekért felel az adós, azt a 909—911. §-ok határozzák meg. A kötelezettség az adóst rendszerint nem oly értelemben terheli, hogy a, teljesítés megtörténtéért feltétlenül helyt kellene állania, hanem csak oly •értelemben, hogy a maga részéről a lehetőség határai között mindent meg kell tennie, ami a teljesítéshez szükséges és mindentől tartózkodnia, ami azt meghiúsítaná. Az adós tehát felelős a teljesítés körüli minden vétkességóért, értve ezalatt mind a szándékosságot, mind a gondatlanságot (909. §. 1. bek. 1. mond..). Szándékosság forog fenn, ha az adós valamely cselekményt vagy mulasztást annak tudatában követ el, hogy ezáltal a hitelezőnek a teljesítésre való jogát sérti. Nem szükséges, hogy az adós a jogsértésből eredő kárt és ennek terjedelmét is előre lássa; még kevésbé szükséges, hogy cselekményét vagy mulasztását egyenesen a jogsértés és az ebből eredő kár okozására irányuló célzattal — rosszakaratból — kövesse el; a jogellenesség tudata, illetőleg annak előrelátása, hogy a cselekmény vagy mulasztás következtében a hitelezőnek a teljesítésre való joga sérelmet fog szenvedni, elegendő. Ha az adós ezt nem látta ugyan előre, de kellő gondosság mellett előreláthatta volna, gondatlanság terheli. Ez alatt a Tj. azon átlagos gondosságnak elmulasztását érti, amelyet az élet felfogása szerint rendes embertől az adott körülmények között el lehet várni, amelyet tehát az adós helyében bármely rendes ember kifejtene (909. §. 1. bek. 2. mond.). A Tj. a többi törvényhozások példájára különbséget tesz a gondosság fokai között annyiban, amennyiben bizonyos esetekben (pl. az 1093., 1094., 1202 — 1205. §-ok) az adóst csak súlyos gondatlanságért teszi felelőssé; a súlyos gondatlanság fogalommeghatározását azonban nem adja és azt a •csekélyebb gondatlansággal mint külön kategóriát nem állítja szembe, hanem a bíróságra bízza, hogy az adott esetben az összes körülmények figyelembe vételével döntse el, vájjon a rendes embertől elvárható gondosság oly mórtékben van-e elmulasztva, hogy a gondatlanság súlyosnak tekintendő. Ahol a Tj. gondatlanságról általában szól, ez alatt a rendes embertől elvárható gondosságnak bármilyen akár csekélyebb, akár súlyosabb mértékben való elmulasztását érti. Minthogy vétkes cselekményt vagy mulasztást csak az követhet el, aki vétőképes, az 1466. ós 1467. §. szabályai a nem-teljesítés miatti felelősségre is ki vannak terjesztve (909. §. 1. bek. 3. mond.). A vétkességen alapuló felelősségnek jogügyleti enyhítését a Tj. csak annyiban engedi meg, hogy a csekélyebb gondatlanságért való felelősséget ki lehet zárni. Ellenben oly kikötés, amellyel az adós a szándékért és a súlyos gondatlanságért való felelősség alól magát előre felmentetné, a kötelmi viszony természetével és a jó erkölcsökkel egyaránt ellenkeznék; a Tj. ugyanazért kimondja, hogy ezt a felelősséget sem kizárni, sem korlátozni nem lehet (909. §. 2. bek.). A gondosságnak a 909. §. 1. bekezdésében megállapított objectiv mértéke mellett ismer a Tj. egy másik — subjectiv — mértéket is, midőn az adós eljárását ahhoz mérjük, hogy mennyiben felelt az meg annak a gondosságnak, amelyet ő a saját egyéb ügyeiben ki szokott fejteni (diligentia quam suis rebus adhibere sólet, culpa in concreto). A gondosságnak ezt a subjectiv mértékét a Tj. a kötelmi jogban sehol sem alkalmazza, abból a felfogásból indulván ki, hogy a mai forgalmi életben senki sem szokta azt kevresni, aminthogy a legtöbb esetben módja sincsen megtudni, hogy a másik