Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

881-883. §. 59 E mellett a Tj. is fenntartja fennálló jogunknak azt a szabályát, hogy oly kamat, amely egy bizonyos maximális kamatlábat meghalad, bírói úton nem érvényesíthető. A túlmagas kamat, ha nem esik is az uzsoratörvény alá, gazdaságilag oly káros, hogy a törvény nem nyújthat segédkezet érvényesítésére. A maximális kamatláb megállapítását azonban a Tj. szintúgy, mint a törvényes kamatlábét, és ugyanazokból az okokból, külön törvénynek tartja fenn (880. §. 3. bek.) Egyelőre érintetlenül maradnak e tekintetben az 1877: VIII. t.-c. idevonatkozó rendelkezései. Újítás a Tj.-ban az a- szabály, hogy aki a törvényes kamatlábat több mint egy százalékkal meghaladó kamat fizetésére van kötelezve, tőketartozását 6 hónap eltelte után 6 hónapra bármikor felmondhatja. E szabály, amely közgazdasági tekintetekből lehetővé akarja tenni, hogy az adós túlterhes kamatkötelezettségtől aránylag rövid idő alatt szabadulhasson, épén e céljára való tekintettel kényszerítő jellegű (881. §. I. és 2. bek.). A bemutatóra szóló adóslevelekre nézve tett kivételt (881. §. 3. bek.) a forgalom érdekei teszik szükségessé. IV. Kártérítés. Akár jogügyletből kifolyóan, akár tiltott cselekmény miatt vagy más alapon van az adós kártérítésre kötelezve, kötelezettsége rendszerint kiterjed minden vagyoni kárra, mely a felelősségót megalapító körülményből a hitelezőre hárult. Nem tesz e tekintetben különbséget, hogy a kár közvetlenül vagy közvetve származik-e e körülménybő], feltéve hogy a causalis kapcsolat a kettő között kimutatható. Nem tesz különbséget, hogy a kár a hitelező már meglévő vagyonának csökkentésében áll-e (damnum emergens), vagy abban, hogy a hitelező elesett egy nyereségtől, amelyet különben várhatott (lucrum cessans), csakhogy az elmaradt nyereségnek olyannak kell lennie, amely a fennforgó körülmények között objectiv okok alapján valószínűséggel várható volt (882. §. 1. bek.). Elvben az sem változtat a kártérítési kötelezettség terjedelmén, hogy a kár és annak oka előre volt-e látható és hogy mily fokú vétkesség terheli, az adóst. Az adós szempontjából a kérdés csak az: van-e törvényes alap arra, hogy ő a kárért egyáltalán felelőssé tétessék? ellenben a kártérítési kötelezettség terjedelme tekintetében a károsultnak az az érdeke a döntő, hogy kára egészen megtérüljön. Egy irányban azonban a Tj. mégis szükségesnek látta e szabályt méltányosságból enyhíteni: oly rendkívüli kárért, amely, bár szintén causalis kapcsolatban van a felelősséget megalapító körülménnyel, de abból csak valamely előre nem látható körülmény véletlen közrehatása következtében állott elő, az adós csak úgy felel, ha szándékosság vagy súlyos gondatlanság terheli (882. §. 2. bek.). Abban a tételben, hogy a károsító az általa okozott egész kárért felel, már bennfoglaltatik az a korlát, hogy csak annyiban felel, amennyiben okozta. Ha a kár keletkezésénél a károsult vétkessége is közrehatott, akár positiv irányban, akár annyiban, hogy a kár elhárítását vagy enyhítését vagy a károsítónak a beállható rendkívüli következményekre való figyelmeztetését elmulasztotta: akkor a kárt, mely kettőjük cselekményének vagy mulasztásának együttes okozata, nem lehet egészben az egyikre hárítani. Legtöbbször a kárnak méltányosság szerinti megosztása lesz helyén, strikt szabályt azonban arra nézve, hogy miként osztandó meg, nem lehet felállítani. Lehet az is, hogy a károsultnak concurráló vétkessége' annyira túlnyomó, hogy a károsítóét teljesen absorbeálja. A bíróságra kell tehát bízni, hogy ily esetben, az eset körülményeinek gondos figyelembe vételével, és különösen ahhoz képest, hogy á kárt túlnyomóan az egyik vagy a másik okozta-e, ő hatá8*