Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

841—849. §. 49 meny magában véve az elállási jog gyakorlását nem zárja ki, mert lehetséges, hogy a jogosult képes a dolgot visszaszerezni vagy a tehertől mentesíteni. A másik fél érdeke azonban megkívánja, hogy az a kérdés, képes-e az elálló erre vagy sem, megfelelő idő alatt eldőljön. A Tj. tehát hatálytalannak jelenti ki az elálló nyilatkozatot, hacsak az elálló fél a tárgyat a másik féltől kitűzött megfelelő határidő alatt vissza nem szerzi vagy a tehertől nem mentesíti (840. §.). Az elállási jog nem lóvén követelés, elévülésnek nincs alávetve. Célszerűségi okokból azonban és a másik fél érdekeire való tekintetből e jog gyakorlását okvetlenül időbeli korlátozásnak kell alávetni. A Tj. ugyanazért arra az esetre, ha a felek maguk nem kötötték e jog gyakorlását időhöz, a K. T. 364. §. 2. bekezdésének példájára záros határidőt állapít meg e célra, amelynek eredménytelen elteltével az elállás joga megszűnik (841. §). Az elállási jog gyakorlásának egy további korlátja az elállási jog oszthatatlanságában van. A másik fél érdekében, akit nem lehet méltányosan kitenni annak az eshetőségnek, hogy az egységesen kötött szerződés részben felbomoljon, részben hatályban maradjon, ki kellett mondani, hogy ha az egyik vagy a másik részen több érdekelt van, az elállás jogát csak valamennyi jogosult és csak valamennyi ellenféllel szemben gyakorolhatja. Ennek folyománya, hogy a jognak valamennyi jogosultra nézve meg kell szűnnie, ha egyikükre nézve megszűnt (842. §.). Az elállási jog fenntartásának egy különös esete, ha a szerződést bánatpénz megállapításával kötik. Ily esetben azon fél részére, aki a bánatpénzt adta vagy Ígérte, az elállás joga akként van kikötve, hogy az adott bánatpénz az elálló nyilatkozattal a másik fél részére odavész, az ieért bánatpénz pedig az elálló nyilatkozattal egyidejűleg fizetendővé válik. Hogy akar-e ez a íél elállási jogával élni, az tőle függ; amíg az elálló nyilatkozat meg nem történt, a másik fél csak a szerződés teljesítését követelheti, nem a bánatpénzt, amelynek lefizetése mindaddig az elállásra jogosult félre nézve csak facultas alternatíva. A másik fél azonban az igért bánatpénz megfizetése nélkül tett elálló nyilatkozatot hatályosnak elismerni nem köteles; a Tj. megadja neki a lehetőséget arra, hogy haladéktalan visszautasítás által hatálytalanná tegye, de méltányosságból megengedi az elálló félnek, hogy a bánatpénznek a visszautasítás után nyomban való megfizetése által mulasztását még pótolhassa. Az előre adott bánatpénz betudására vagy visszaadására nézve a helyzet ugyanaz, mint a foglalónál (843. §.). II. A szerződésszerű (fenntartott) elállási jog szabályai a törvényen alapuló elállási jogra is ki vannak terjesztve azok kivételével, amelyek tárgyilag nem alkalmazhatók és azokkal az eltérésekkel, amelyeket a törvényes elállási jog különleges természete szükségessé tesz (845. §.). Minthogy a törvényes elállási jognak az az előfeltétele, hogy a másik fél részéről, ha nem is vétkes, de objective szerződésellenes cselekmény vagy mulasztás történt légyen, a kárveszélynek a másik félre hárítása igazolt; visszás volna, ha a tárgy véletlen megsemmisülése őt szerződésellenes viselkedésének következményei alól felmentené. Itt tehát, ellentétben azzal, amit a 839. §. a fenntartott elállási jogra nézve rendel, az elállási jog gyakorlását nem zárhatja ki az a körülmény, hogy az a tárgy, amelyet az elállásra jogosult félnek vissza kellene szolgáltatnia, véletlen eset folytán elpusztult vagy lényegesen rosszabbodott; valamint nem zárhatja ki a tárgy feldolgozása sem, ha a tárgynak az elállásra okot adó hiánya csak a feldolgozás alkalmával tűnt ki (846. §.). Képvh. iromány. 1910—1915. XXXHt. kötet, 7