Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része
1348—1852. §. 211 kötelezettsége függjön attól, hogy az alkusz a szerződést közvetítse vagy a szerződéskötésre kínálkozó alkalmat vele közölje, mely esetben a szerződés, a vállalkozási szerződéstől eltérően, nem a kétoldalú, hanem az egyoldalú szerződések sorába fog tartozni. Ez a külömbség igazolja, hogy a Tj. az alkuszi szerződést, melynek a kereskedelmi forgalmon kívül is tetemes gyakorlati jelentősége van, külön szabályozza, habár szabályozásában a gyakorlatilag legfontosabb kérdésekre szorítkozik, és nevezetesen azon vitás kérdéshez, hogy az alkuszi szerződés rendszerint egyoldalú vagy kétoldalú szerződésnek tekintendő-e, állást nem foglal. Az alkuszdíj, vagyis az a díj, amelyet az egyik fél a másiknak szerződés közvetítéséért vagy szerződéskötésre kínálkozó alkalom közléséért ígér, a Tj. szerint ellenkező megállapodás hiányában csak akkor van kiérdemelve, ha az ígérő fél az alkusz közvetítésével vagy az ő közlése alapján a szerződést megköti. Ha az alkusz eljárása bármi okból szerződéskötésre nem vezet, az alkuszdíj nem követelhető. A szerződésnek érvényesen és véglegesen kell megköttetnie ; ép azért az alkuszdíj, ha a szerződés halasztó feltétel alatt köttetett, csak a feltétel teljesülésével jár le; ha bontó feltétel alatt, a feltétel teljesültével visszajár. Ellenben a szerződés utólagos megszüntetése az alkusznak a díjhoz való jogát nem érinti (1348. §. 1. bek.). Az alkuszdíj, szintúgy mint a munkabér vagy a vállalkozónak járó ellenérték, hallgatólag is lehet kikötve; a Tj. e tekintetben az 1300. §. szabályainak megfelelő alkalmazását írja elő (1348. §. 2. bek.). Az alkuszdíj úgy szokott megállapíttatni, hogy az alkuszt nemcsak munkájáért, hanem költségeiért is kárpótolja; az alkusz ugyanazért ellenkező megállapodás hiányában költségei megtérítését nem követelheti. Ez nemcsak akkor áll, ha eljárása eredményes volt, hanem akkor is, ha szerződéskötésre nem vezetett; az alkusz tehát eljárása eredménytelenségének kockázatát maga viseli. Csak kivételesen engedi meg a Tj., hogy a bíróság a másik felet, ha önkényes eljárása által rászolgált, szabad belátása szerint az alkuszdíj korlátai között az alkusz költségeinek egészben vagy részben való megtérítésére kötelezhesse (1349. §.). Az alkuszi hivatással fogalmilag nem ellenkezik, hogy az alkusz a szerződés közvetítésénél mindakét fél érdekében járjon el és díját mindakettőtől kapja; sőt kereskedelmi alkuszokra nézve a K. T. 538. §. 1. bekezdése és 547. §. 2. bekezdése értelmében épen ez a szabály. Lehet azonban az alkuszi szerződést úgy is kötni, hogy az alkusz mint a másik fél bizalmi embere kizárólag ennek érdekeit képviselje. Minthogy az alkuszdíj ily esetben hallgatólag attól van feltételezve, hogy az alkusz e kötelességének megfeleljen, a Tj. kimondja, hogy sem alkuszdíj, sem költségei megtérítése nem illeti őt, ha kötelességellenesen a másik fél érdekében is működött (1350. §.). Az alkuszi szerződéssel lelkiismeretlen egyének nem ritkán visszaélnek arra a célra, hogy szolgálataikkal arányban nem álló alkuszdíj kikötése által tapasztalatlan, könnyelmű vagy szorult helyzetben levő embeket kizsákmányoljanak. Az ilyen visszaélésekkel szemben általánosságban már a 782. §. rendelkezései nyújtanak a károsítottnak védelmet; függetlenül azonban attól, hogy a 782. §. előfeltételei fennforognak-e, a Tj. a munkavállalók és főleg a munkásosztály érdekében megadja a bíróságnak azt a discretionalis jogot, hogy, ha szolgálati szerződés közvetítéséért vagy ily szerződés megkötésére kínálkozó alkalom közléséért aránytalanul magas alkuszdíj van kikötve, azt az adós kérelmére méltányosság szerint mérsékelje. A kikötött alkuszdíj önkéntes megfizetésében azonban a Tj., szintúgy mint a szerződési bírságnál, megcáfolhatatlan bizonyítékát látja annak, hogy az nem volt túlmagas; az utólagos mérséklés követelését tehát kizárja (1351. §.). Az oly megállapodás, amellyel valaki házasság közvetítéséért vagy házasság27*