Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

208 1337—1346. §. A megrendelő főkötelezettségére : az ellenérték fizetésére nézve a Tj. úgy rendelkezik, hogy a fizetésnek a mű átadásakor, oly műnél pedig, amelynél átadás nem fordul elő, akkor kell történnie, amikor a megrendelő a mű elkészüléséről értesül (1337. §. 1. bek., 1343. §.}. A vállalkozónak tehát annyiban elől kell járnia a teljesítéssel, amennyiben a kivitel megkezdését és folytatását ellenkező megállapodás hiányában nem teheti függővé az ellenérték lefizetésétől; ellenben a kész mű átadását a 901. §-hoz képest megtagadhatja, amíg az ellenértéket meg nem kapja. Ha a mű részekben adandó át s az ellenérték az egyes részek szerint külön van meghatározva, a felek felteendő szándékának megfelel, hogy a fizetés az egyes részek átadásakor történjék. A pénzbeli ellenérték kamatoztatására nézve felállított szabály (1337. §. 2. bek.) lényegileg megfelel annak, amit az 1126. §. a vételár után fizetendő kamatra nézve rendel. Az ellenérték fizetésén kívül a megrendelőt más kötelezettségek is terhelhetik; így különösen akkor, ha a mű előállításához az ő közreműködése szükséges. A vállalkozónak rendszerint nincs direct követelése a megrendelő ellen arra, hogy működjék közre. Minthogy azonban a közreműködés késleltetése a vállalkozónak kárt okoz, amennyiben a szükséges időn túl lekötve tartja és munkaerejének, valamint üzleti tőkéjének egyébkénti értékesítésében akadályozza: a Tj. a közreműködéssel késlekedő megrendelőt, vétkességre való tekintet nélkül, arra kötelezi, hogy a vállalkozónak a késedelem idejére a körülményekhez mért méltányos kárpótlást fizessen (1338. §. 1. bek.). Ily kárpótlás mellett sem kötelezhető azonban a vállalkozó arra, hogy bizonytalan időn át a megrendelő rendelkezésére álljon és magát kitegye azon kárnak, amely a körülményeknek, és különösen az árviszonyoknak időközben beálló változásából reá háramolhat. A Tj. tehát feljogosítja, hogy a megrendelőnek a közreműködésre megfelelő határidőt szabjon és annak eredménytelen eltelte után a szerződést felmondja ; egyúttal meghatározza a felmondás esetében követelhető járandóságát (1338. §. 2. bek.). V. A kárveszély viselésére vonatkozó szabályokat a Tj. a vállalkozási szerződésnél is szükségesnek látta módosítani, és pedig lényegileg ugyanazon elvek szerint, mint a szolgálati szerződésnél. Nem minden véletlen eset, mely a mű előállítását lehetetlenné teszi vagy a már megkezdett műben kárt okoz, eshetik oly értelemben a vállalkozó terhére, hogy ő ennek következtében az ellenértékhez való jogát elveszítse. Az ily szabályozás ellentétben állana az általános jogérzettel és azzal a nagy gazdasági érdekkel, amely a productiv munka védelméhez fűződik. A közfelfogás természetesnek találja, hogy a vállakozó elesik a kikötött ellenértéktől, ha saját személyében vagy érdekkörében beállott akadály következtében, pl. mert gyára leégett vagy munkásai sztrájkolnak, nem bírja előállítani az elvállalt művet; de hogy egy iparos a megrendelő házán végzendő és részben már elvégzett munkája díját azért veszítse el, mert ez a ház az ő hibáján kívül leégett és ezáltal munkájának befejezése lehetetlenné vált, azt jogérzetével alig bírná megegyeztetni. A Tj. tehát külömböztet, hogy a mű előállítását oly véletlen tette-e lehetetlenné, amely valamelyik fél személyében vagy érdekkörében adta elő magát, vagy olyan, amely mind a két fél érdekkörétől távol áll. Csak ha a véletlen eset a vállalkozó saját személyében vagy érdekkörében állott elő, esik ő el a kikötött ellenértéktől. A teljesítésnek oly véletlen eset következtében való lehetetlenülése, amely a megrendelő személyében vagy érdekkörében adta elő magát, nem fosztja meg a vállalkozót a kikötött ellenértékhez való jogától; csak a 917. §. 1. bekezdésének megfelelő betudást köteles tűrni. Ha pedig a mű előállítását lehetetlenné tevő véletlen eset egyik fél személyével vag}^ érdekkörével sem áll kapcsolatban