Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

t 1055-1056. §. 137 szabályhoz képest csak a felmondással és ha felmondási időt kell megtartani, csak ennek elteltével kezdődhetnék. Ez oly esetben, midőn a hitelező van felmondásra jogosítva, arra a visszásságra vezetne, hogy az ő önkényétől függne: elévülhessen-e a követelés egyáltalán és mikor. A Tj. ezen, az elévülés céljával ellenkező eredményt az által hárítja el, hogy az elévülés idejét ily esetben attól az időponttól, az 1052. §. alá eső követeléseknél pedig azon év végétől számítja, amelyben a követelés lejárt volna, ha a hitelező, mihelyt jogilag lehetséges volt, azonnal felmondta volna (1054. §. 2 bek.). Az általános szabályhoz képest számítandó a rendes elévülési idő azon kártérítési követelésekre nézve is, amelyek tiltott cselekményből vagy szerződésen kívüli vétlen károkozásból erednek; az ilyen követelés lei árt, mihelyt keletkezett; a húsz éves elévülési idő tehát a kár keletkezésével megindul, tekintet nélkül arra, hogy a kár és a kártérítésre kötelezett személy a károsultnak tudomására jutott-e. Azonban az ilyen kártérítési követelésről is áll az, ami fentebb az 1052. §-ban említett követelésekről volt mondva: hosszabb idő eltelte után az ilyen követeléseket már nehezen lehet megnyugtatóan tisztázni; minél később kerül ily követelés bírói eldöntésre, annál nehezebb az eset körülményeit kideríteni, a kárt és annak mennyiségét biztosan megállapítani, egyúttal pedig annál csekélyebb annak valószínűsége, hogy a követelés jogos. A Tj. ugyanezért, más törvényhozások példájára, ezen követelésekre nézve a rendes elévülés mellett egy rövidebb — három évi — elévülést is hoz be, amely azonban nem a követelés lejártától, hanem kivételesen attól az időponttól számítandó, amelyben a kár és a kártérítésre kötelezett személy a sértettnek tudomására jutott (1055 §. 1. bek.). Csak ha a követelés bűntettből vagy hivatalból üldözendő vétségből ered, nincs helye ennek a rövidebb elévülésnek (1055. íj. 2. bek.); e cselekmények a jogrendet oly súlyosan sértik, hogy a sérelem helyrehozása a közérdek szempontjából is fontosabb, mint az elévülési idő megrövidítése; emellett a büntetőjogi elévülés ideje e cselekmények tekintetében nagyobbrészt hosszabb három évnél, visszás volna tehát, ha a belőlük eredő magánjogi követelés előbb évülhetne el, mint a bűncselekmény büntetőjogi megtorlása. Azok az okok, melyek a Tj -ot arra indították, hogy egyes követelésekre nézve a rendesnél rövidebb elévülési időt állapítson meg, nagyrészt elesnek, ha a követelés már jogerősen meg van ítélve; a Tj. ugyanazért kimondja, hogy a jogerősen megítélt követelés, bárminő jogalapból ered is, attól az időponttól számított húsz év alatt évül el, amelyben a jogerős ítélet végrehajtható lett (1056. §. 1. bek.). Elméleti igazolását e tétel abban találja, hogy a bírói ítélet, bár nem szünteti meg a követelés eredeti jogalapját, mégis e mellé egy új, tőle alakilag független alapot létesít, amelyre való tekintettel a belőle származó követelést új, önálló elévülésnek lehet alávetni. Feltételeztetik azonban, hogy a megítélt követelés már lejárt. Amennyiben oly kamat, vagy az 1052. §. 10. pontja alá eső oly egyéb szolgáltatások vannak megítélve, amelyek még csak a jövőben fognak lejárni, a most említett szabály nem áll, hanem az ilyen szolgáltatások iránti követelés az 1052. §. 1. bekezdésében meghatározott idő alatt évül el (105H. §. 2. bek.). Az 1056. §. 1. bekezdésében megállapított húsz évi idő, ellentótben az 1881 : LX. t.-c. 23. §-ában megállapított határidővel, amelyet semmi körülmény sem szakíthat félbe, valóságos elévülési idő, amelyre az elévülés nyugvásának és félbeszakításának általános szabályai nyernek alkalmazást. Ami a jogerősen megítélt követelésekre nézve van kimondva, az a Tj. Képvh. iromány. 1910—1915. XXXHT. kötet. 18