Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

121. §. 9 is. Caak negativ irányban áll — még pedig joglogikai szükségszerűséggel, tehát kivétel nélkül — hogy a szerződés nincs megkötve, amíg a felek minden pontra nézve, amely a szerződés lényegéhez tartozik, megegyezésre nem jutnak. Lehet, hogy a felek az ezen pontok iránti megegyezés létrejöttével, vételnél például az árú és az ár megállapításával, a szerződést már perfectnek kívánják tekinteni, de lehet az is, hogy akaratelhatározásukra döntő befolyással bír oly körülmény, mely, mint például a vételár fizetésének módja, helye, ideje, a szerződés lényegéhez ugyan nem tartozik, de a felek gazdasági érdekeit mégis közelről érinti. Ily esetben a felek intentiója rendszerint az lesz, hogy a szerződés ne tekintessék megkötöttnek, amíg a megegyezés ezekre a pontokra nézve is létre nem jött. Minthogy pedig az a körülmény, hogy az alkudozó felek valamelyikének kijelentése szerint egyéb pontok is megállapodás tárgyává teendők, ily intentióra mutat, a Tj. ebben az irányban értelmezési szabályt állít fel (726. § 1. ós 2. mondata). Kétesebb, ós a törvényhozásokban is különbözőképpen van eldöntve az a kérdés, hogy minő jelentősége van a szerződés megkötésének szempontjából annak, ha a megegyezés, mely egyes pontok iránt már létrejött, írásba van foglalva. A hazánk egy részében hatályban levő osztrák ptkönyv 885. §-a szerint, »habár az alakszerű okirat még nem is, de a főpontok iránt fogalmazat (pontozat) készíttetett el és a felek által aláíratott, már az ilyen fogalmazvány is megalapítja azon jogokat és kötelezettségeket, amelyek benne kifejezvék.« Ez a szabály azonban a részleges megállapodás írásba foglalásának nagyobb hatályt tulajdonít, mint amennyit a közfelfogás neki tulajdonítani szokott, mert az alkudozó felek az ilyen pontozatokat többnyire azzal a kifejezett vagy hallgatólagos fenntartással állapítják meg, hogy a megegyezés a többi pontokra nézve is létrejöjjön; a pontozatok kötelező erejének az alkudozás további sorsától való függetlenítése tehát rendszerinti akaratuknak nem felel meg. A Tj. ugyanazért értelmezési szabályként az eílénkezőt mondja ki (726. §. 3. mondata). A szerződés, amennyiben nem a felek együttes actusában nyilvánul meg, létrejön az által, hogy a kezdeményezőén fellépő egyik félnek a szerződós megkötésére irányuló egyoldalú jognyilatkozatát, — az ajánlatot — a másik fél szintén egyoldalú jognyilatkozattal elfogadja. Minthogy eszerint a szerződési ajánlat fogalmilag arra van szánva, hogy a címzettnek egyszerű elfogadó nyilatkozata által szerződés erejére emeltessék, oly nyilatkozatot, amely erre nem alkalmas, akár mert nincs határozott személyhez intézve, akár mert a szerződés lényegéhez tartozó pontokra nézve a kellő határozottságot nélkülözi, szerződési ajánlatnak tekinteni nem lehet. Minden szerződési ajánlat, ha valóban az, elfogadható. Ez akkor is áll, ha az ajánlattevő a visszavonás jogát fenntartotta magának, sőt a Tj. szerint akkor is, ha kötelezettség kizárásával — obligo nélkül — tette ajánlatát. A visszavonási jog fenntartásával tett ajánlat alapján is létrejön a szerződés, ha az ajánlattevő az elfogadás előtt vissza nem vonta; a kötelezettség kizárása pedig a forgalomban uralkodó felfogás szerint, melyet a Tj. követ, nem azt jelenti, hogy az ajánlattevő nem akarná nyilatkozatát ajánlatnak tekinteni, hanem csak azt, hogy a visszavonás, illetőleg elállás jogát még az elfogadás után is bizonyos időre fenn akarja tartani magának. Az ajánlat azonban nem szükségképen köti az a]ánlattevőt oly értelemben, hogy vissza nem vonhatná. Vannak jogrendszerek, amelyekben az ajánlatnak az elfogadásig való visszavonhatósága a szabály, ós amelyek ez alól legfeljebb arra az esetre tesznek kivételt, ha az ajánlattevő a visszavonásról Képwh. iromány. 1910—1915. XXXUT. kötet. 2