Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

114 1006. §. tekintendő arra nézve, hogy az adós saját dolgán fennálló zálog- vagy jelzálogjog továbbra is fennmaradjon. Hogy a követeléssel csőd esetére egybekötött elsőbbségi jogot az átvállaló vagyonára elrendelt

1 csődben nem lehet érvényesíteni (1005. §. 2. bek.), az abban találja megoko.lását, hogy ezek az előjogok a hitelezőt az adóshoz való személyes viszonyára való tekintettel illetik meg, amely személyes viszonyba az átvállaló nem lép be. Habár a tartozás átvállalásához az adós hozzájárulása nem szükséges, az átvállalás indító oka legtöbbször valamely jogviszony, amelyben az adós az átvállalóhoz áll és mely az utóbbit az adóssal szemben az átvállalásra kötelezi. Sőt az életben sokszor éppen az adós ós egy harmadik személy között, a hitelező hozzájárulása nélkül, jön létre oly szerződés, amely szerint a harmadik a tartozást az adóssal szemben átvállalja. Különösen dologvagy vagyonösszesség elidegenítésével kapcsolatosan fordul elő, hogy az elidegenítő az átvevővel (szerzővel) szemben kiköti, hogy ez az elidegenítés tárgyát terhelő valamely tartozását személyes adósként is átvállalja. Hogy az ilyen szerződés a hitelező hozzájárulása nélkül ennek jogait nem csorbíthatja, az világos; a szerződós első sorban csak a szerződő felek: az adós és a harmadik között létesít kötelmi viszonyt és nevezetesen arra kötelezi a harmadikat, hogy a hitelezőnek az átvállalási szerződés kötésére ajánlatot tegyen (1006. §. 1. bek.). Ily ajánlatnak tekinti a Tj. azt is, ha a harmadik az adóssal erre nézve kötött írásbeli szerződóst a hitelezővel egyszerűen közli (1006. §. 2. bek.). A törvény azonban csak fogyatékosan elégítené ki a gyakorlati élet szükségleteit, ha az ilyen szerződéshez továbbmenő hatályt nem kapcsolna. Közgazdasági tekintetekből ugyanis kívánatos, hogy az elidegenítés tárgyát terhelő tartozásoknak az átvevőre való átszállása és az elidegenítőnek azoktól való mentesítése lehetőleg megkönnyíttessék. Annak a vagyonnak vagy vag}^ontárgynak átruházásával, amelyben a követelésnek fedezetet kell találnia, a tartozás az átruházóra — gazdasági szempontból nézve — idegenné vált; ha ily tartozást utóbb egyéb vagyonából kénytelen kiegyenlíteni, ez lényegileg ugyanoly zavaró hatással van gazdasági viszonyaira, mint mikor a kezest szorítják fizetésre. Ha azonban az adós és a harmadik közötti szerződésből csak kötelmi jogok származnának a szerződő felekre, akkor a hitelező, aki a szerződéshez való hozzájárulása esetében is csak az adós jogán léphetne fel a harmadik ellen és annak részéről ki volna téve mindazon kifogásoknak, amelyek a harmadiknak az adóshoz való viszonyából erednek, a saját jól felfogott érdeke a legtöbbször visszatartaná attól, hogy a szerződéshez hozzájáruljon. Másrészt a Tj. azok nézetéhez sem csatlakozott, akik az adós és a harmadik között kötött szerződést úgy fogják fel, mint rendelkezést a hitelező jogáról, mely rendelkezés a hitelező jóváhagyása által visszahatólag érvényessé válik. Eltekintve e constructio mesterkélt voltától, a Tj. azt főleg azért nem találta elfogadhatónak, mert következményeiben mind a hitelezőre, mind az átvállalóra könnyen veszélyessé válhatik. A hitelezőre azért, mert amikor a tartozás átvállalást az adós ós a harmadik között végbemenő jogügyletként fogja fel, amelyhez a hitelező csak jóváhagj^ását adja, azzal a hitelező jogállására is befolyást enged azoknak az akarathiányoknak, amelyek az adós ós a harmadik közötti szerződés megkötésénél közbejöttek; az átvállalóra azért, mert mihelyt a hitelező a vele közölt szerződést jóváhagyja, az átvállaló feltétlenül le volna irányában kötelezve, tekintet nél-