Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

100 976-978. §. feltehetőleg arra számított és a kezességet abban a feltevésben vállalta el, hogy csak a jelzálogjogi fedezet elégtelensége esetében fog fizetésre szoríttatni. Ebben az esetben tehát meg lehet követelni, hogy a hitelező, ha a sortartás kifogásának nem akarja magát kitenni, előzőleg ezt a jelzálogjogi biztosítékot realizálja. A főadós egyéb vagyonára a hitelezőnek csak abban az esetben kell végrehajtást intéznie, ha a kezes a követelés fedezésére elegendő belföldi vagyont kimutat és a végrehajtás keresztülvitelére szükséges költséget előlegezi. A hitelező evégre — a vagyon kimutatására és a költség előlegezésére — megfelelő záros határidőt szabhat neki (975. §. 3. bek). Ez a rendelkezés, amíg egj^részt lehetővé teszi a kezesnek, hogy a hitelezőt a főadóshoz utalhassa, amikor annál valóban van kielégítési alap, másrészt remélhetően útját fogja állani annak, hogy a sortartás kifogása huza-vona forrásává váljon. E;íen utóbbi szempont volt irányadó a Ti.-nak azon rendelkezésében is, amely a sortartás kifogását megfelelően korlátozza, ha a főadós külföldre költözik vagy csődbe jut (976. §. 2. bek.), és teljesen kizárja, ha eleve bizonyos, hogy a hitelező a 975. §. 1. ós 2. bekezdésében említett vagyontárgyakból, pl. mert már túl vannak terhelve, sem teljes, sem részbeli kielégítést nem nyerhet (976. §. 3. bek.). A kártalanító kezesre a sortartás kifogására vonatkozó szabályok nem állanak. Minthogy az ő kötelezettsége a követelésnek csak azon részére nézve áll be, mely a főadóstól be nem hajtható, a hitelezőnek, mielőtt az ilyen kezes ellen fordulhatna, a főadós összes vagyonából kell kielégítést keresnie A feleknek azonban ily kezesség megállapítása esetében sem lehetett az a szándékuk, hogy a kezességből folyó jogok érvényesítése a hitelezőre nézve gyakorlatilag lehetetlenné tétessék; a Tj. tehát a hitelezőnek említett kötelezettségét oly tárgyra, amely csak aránytalan költséggel volna végrehajtás alá vonható, csak úgy terjeszti ki, ha a kezes a szükséges költséget a hitelezőtől e végre kitűzött megfelelő záros határidő alatt előlegezi (977. §.). Habár a kezesség létrejöttéhez nem szükséges, hogy a főadós és a kezes között erre nézve valamely jogviszony álljon fenn, a kezességvállalás indítóoka legtöbbször mégis a főadóstól kapott megbízás vagy a főadós érdekében való megbízás nélküli ügyvitel. A 888. §. 1. bekezdése alapján már most, kapcsolatban az 1372. §-nak ós az 1386. §. 1. bekezdésének szabályával, kétség merülhetne fel arra nézve, hogy a kezes, aki a főadós megbízásából vállalta el a kezességet vagy az elvállalás alapján a megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint vele szemben megbízottként van jogosítva, követelheti-e a főadóstól, és ha igen, mikor és mely feltételek alatt, hogy ez őt az elvállalt kezesség alól mentesítse. Azonnali mentesítést nyilván nem követelhet, mert ez ellenkeznék a kezesség céljával. Másrészt helytelen és méltánytalan eredményre jutnánk akkor is, ha a 888. §. 1. bekezdésének szabályát a kezes és a főadós közötti viszonyban egyáltalában kizártnak tekintenők ós a kezest kizárólag a visszkeresetre utalnók. A méltányosság megkívánja, hogy a kezesnek már a hitelező kielégítése előtt módjában álljon károsodásának megelőzése végett a szükséges lépéseket megtenni, ha oly körülmények állanak be, amelyek miatt attól kell tartani, hogy a főadós kötelezettségét lejáratkor nem fogja teljesíteni. A Tj. azért megengedi az ily kezesnek, hogy a főadóstól mentesítést követeljen, ha a hitelező őt kezesi kötelezettsége alapján a követelés lejárta után teljesítés iránt megperli vagy készfizető kezesség esetében a teljesítésre felhívja, vagy ha